Dr. Bula Zoltán cikkei

A retrospektív, obszervációs ARISTOPHANES vizsgálatban három új típusú orális antikoaguláns (NOAC) és a warfarin adása során kialakult stroke/szisztémás embolizáció (stroke/SE) és súlyos vérzés (SV) gyakoriságát hasonlították össze összesen 285 292, nem valvuláris pitvarfibrillációban szenvedő beteg adatainak felhasználásával. A NOAC-okat a warfarinnal összevetve – a korábbi eredményekkel egybehangzóan – kisebbnek találták a stroke/SE előfordulását, míg az SV változó gyakorisága igazolódott. A NOAC-ok összehasonlítása az apixaban előnyét mutatta a másik két vizsgált szerhez képest. Az eredmények további segítséget adnak a tromboembóliás és a vérzéses kockázatok közötti egyensúly mérlegeléséhez a terápiás döntéshozatalban.

Az AUGUSTUS vizsgálat eredményei egyrészt az apixaban adásának előnyét támasztják alá a kumarinkezeléssel szemben a legtöbb nem valvularis pitvarfibrillációban szenvedő beteg számára, akiket megelőzően akut koronáriaszindróma miatt vagy perkután koronáriaintervencióval (sztentbeültetéssel) kezeltek, és emiatt thrombocytaaggregáció-gátlást kapnak monoterápiában (P2Y12-gátló, a leggyakrabban clopidogrel) vagy kombinációban (P2Y12-gátló és aszpirin). Másrészt a kettős thrombocytaaggregáció-gátlás a legtöbb beteg esetében szükségtelen, sőt kockázatosabb a P2Y12-gátló monoterápiában adásánál a súlyos vérzés kialakulásának kockázata szempontjából, miközben nem jelentkezik előnyösebb hatás az ischaemiás események kockázatában bármely kombinációt vizsgálva.

A vérgázanalízis, a légzésfunkciós vizsgálat és az echokardiográfia alapján az akut hypercapnia és nem a hypoxaemia, a csökkent forszírozott kilégzési másodperctérfogat és forszírozott vitálkapacitás, továbbá a pulmonalis nyomás növekedése okozta hemodinamikai eltérések következtében kialakuló vezetési heterogenitás (mikro reentry) vezethet pitvarfibrillációhoz.

Orális és inhalációs glükokortikoidokat széles körben használnak a tüdőbetegségekben szenvedők kezelésére. A hosszú távú, folyamatos adás jelentős csonttömegvesztéshez és az osteoporosis eredetű csonttörések fokozott kockázatához vezethet.

A krónikus obstruktív tüdőbetegség a primer tüdődaganat ismert független kockázati tényezője. A tüdőrákos nők csoportjában jelentősen kisebbnek találták a COPD prevalenciáját. Lehet, hogy a nemek közötti különbséget figyelembe kell venni a tüdőrákszűrés jövőbeli tervezésében.

A krónikus obstruktív tüdőbetegség fenntartó kezelésére a hosszú hatású muszkarinreceptor-antagonistákat és a hosszú hatású béta2-receptor-agonistákat, illetve ezek kombinációját javasolják. A hatékonyságukat megfelelő vizsgálatokban bizonyították, ám cardiovascularis biztosságosságuk még igazolásra szorul.