A Lennox–Gastaut-szindróma (LGS) egy ritka és igen súlyos epilepsziabetegség. 55 évvel ezelőtt írta le először a kórképet a marseille-i Henri Gastaut, majd a jellegzetes EEG- (elektroenkefalogram) eltéréseket a Bostonban dolgozó William Lennox.

A Dravet-szindróma (DS) egy csecsemőkori fejlődési és epilepsziás enkefalopátia, amely gyógyszerrezisztens, élethosszig tartó rohamokkal és olyan társbetegségekkel jár, mint értelmi fogyatékosság, viselkedési problémák, alvászavarok és járásproblémák.

Az epilepszia élettartam-prevalenciája 1,2–2,9%, ami nem alacsony arány összességében. Emellett kiemelendő, hogy a kezelés évekig, évtizedekig, akár egész életen keresztül tarthat, így különböző élethelyzetekben kell kezelni, megtalálni a beteg számára optimális, egyénre szabott terápiát.

A mindennapi gyakorlatban nem ritka, hogy az epilepsziás betegnél egyidejűleg súlyos társbetegségek állnak fenn. Az összefoglalóban szeretném bemutatni, milyen szempontokat szükséges a szokásosokon kívül mérlegelni az antikonvulzív terápia választásánál, vagy a már jól beállított betegünknél szükség lehet a terápia újragondolására. Két beteg példáján mutatom be a felmerülő lehetőségeket: egy multimorbid, pitvarfibrilláló és egy glioblastomás betegnél. A gyógyszeres interakciók mellett a tumor jellegzetessége is befolyásolja a kezelést.

A súlyos társbetegségekkel küzdő epilepsziás betegeknél különösen fontos az egyénre szabott terápia.

A gyermekneurológia területén az epilepsziás megbetegedések és azok differenciáldiagnosztikai problémája a leggyakoribb kihívás. A gyermekkori epilepszia gyakorisága 1%, a fiatalon induló rohamok hátterében gyakran perinatalis sérülés vagy agyi fejlődési rendellenesség áll.

A lamotriginnek a jövőben is első vonalbeli hatóanyagnak kell maradnia a fokális epilepszia kezelésében – derül ki a SANAD II vizsgálatból. Ellenben az eredmények nem támogatják, hogy a levetiracetám és a zoniszamid is első vonalbeli kezelést jelentsen.

A hálózati metaanalízis tanúsága szerint refrakter epilepsziában a leghatékonyabb szer a topiramát volt, míg a levetiracetam kiegyensúlyozott hatékonyságot és tolerálhatóságot nyújtott a betegeknek.

Világszerte 50 millió embert érint az epilepszia betegség. A fokális rohamok legsúlyosabb formája a fokális roham másodlagos generalizációval, amely az ILAE új nómenklatúrájában fokálisan induló bilaterális tónusos-klónusos roham néven szerepel.

Antiepileptikum indukálta pszichiátriai-viselkedési mellékhatások (PVM) leggyakrabban levetiracetám (LEV), topiramát, zonisamid és perampanel mellett jelentkeznek.

Az epilepszia kezelése során kiemelt helyet foglal el az egyes antiepileptikumok farmakokinetikai tulajdonságainak ismerete.