Mintegy 600 négyzetméteren kialakított új szakrendelőket adtak át csütörtökön a tatabányai Szent Borbála Kórház "H" épületében.
Az influenzás megbetegedések számának növekedése miatt látogatási tilalmat rendeltek el a tatabányai Szent Borbála Kórházban.
Kormányzásunk kezdete óta már 91 kórházat és 54 szakrendelőt újítottunk fel, mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára.
December 31-én délig bárki leadhatja voksát nyolc kivételes, 40 év alatti házi gyermekorvosra, szakorvosra és rezidensre.
17 milliárd forintos hazai forrásból épült a tatabányai kórház új pavilonja, közölte hivatalos Facebook-oldalán az egészségügyi államtitkár.
Szakorvoshiány miatt szünetel a pszichiátriai ellátás a nagykátai rendelőintézetében, Tatabányán pedig a CT nem működik, írja az Index.
Egyre több patkányészlelésről számolnak be a tatabányaiak: a lépcsőházakban és a kórház udvarán is felbukkannak a rágcsálók, írja a Kemma.
Kisbéren a „személyi feltételek átmeneti hiánya okán”, a váci kórházban pedig a CT-berendezés hibája miatt van ellátási zavar, írja az Index.
A HUN-REN KOKI kutatóinak eredményei nagy jelentőséggel bírhatnak a szkizofrénia, az epilepszia vagy az Alzheimer-kór kutatásában.
Hogy a pállott emberszag ne árassza el az egész osztályt, az ápolók az ágyaknál, lavórral kezdték „fürdetni” a betegeket – tudta meg a Válasz Online.