A Medicina 2000 Járóbeteg Szakellátási Szövetség ismét felmérte tagjai körében, hogy mennyit kell várakozniuk a betegeknek ahhoz, hogy bejussanak az egyes szakrendelésekre.
A politikai felhatalmazás, a szakmai elszántság és a koherens szakmai vízió egyszerre hozhatja létre azt a történelmi pillanatot, amikor megvalósulhat a reform az egészségügyben – hangzott el a XX. IME Egészségpolitika és egészségügyi rendszerek konferencián.
A Semmelweis Egyetem az elmúlt években a magyar egészségügy egyik legfontosabb szereplőjévé vált. Országos intézetek kerültek az egyetemhez, jelentősen nőtt a betegellátási teljesítmény, miközben a Merkely Béla rektor által megfogalmazott cél továbbra is az, hogy a Semmelweis a világ vezető orvos-egészségtudományi egyetemei közé kerüljön.
Látogatási tilalmat rendeltek el a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház valamennyi fekvőbeteg szakellátást végző szervezeti egységénél.
A magyar lakosság szoláriumhasználata továbbra is jóval az európai átlag feletti, miközben az onkodermatológiai diagnosztikában a hangsúly a tömeges szűrésről a tudatos önvizsgálatra tolódik át – derült ki a Magyar Dermatológiai Társulat (MDT) sajtótájékoztatóján.