Talán nincs még egy olyan orvosi szakterület a magyar egészségügyben, mint az onkológia, amelynek képviselői kifejezetten örülnek a tavaly megkezdett egészségügyi reform centralizálási törekvéseinek. Az onkológiai ellátást már 15 év óta „központosítani” szerették volna a szakemberek, elkerülendő az olyan anomáliákat, amelyre jó példa, hogy az országban nemrégiben még 450 kórházi osztályon folyt kemoterápiás gyógyítás – 250 helyen évente mindössze 1–5 esetben.  Közös protokoll   – Valószínű, hogy ezek teljesen inadekvát kezelések voltak – mondja prof. dr. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, akinek tudomása szerint e tevékenységek legnagyobb része már megszűnt. Mint fogalmaz, Európában evidencia, hogy szakemberekkel, tudással és műszerekkel megfelelően felszerelt centrumokban történjék a betegellátás. A franciák mindezt már korábban megvalósították, ami önmagában 10 százalékkal javította a betegek túlélését.    A kormányprogrammá vált Nemzeti Rákellenes Program is hasonló célokat tűzött az onkológusok elé, akik azt szeretnék, ha a négy egyetem és az országos intézet mellett a kecskeméti, a szombathelyi és a kaposvári centrum válna regionális központtá, és ha a regionális intézmények mellett centrumnak számítanának a megyei kórházak is. A betegek számát is figyelembe véve ugyanis három megye lakosságát biztosan nem lehet ellátni egy regionális központban. Meghatározták azt is, milyen kritériumai vannak a regionális és a megyei onkológiai centrumnak, s milyen feltételekkel kell rendelkeznie ahhoz, hogy feladatait elláthassa.    A professzor úgy ítéli: a rákprogram szinte minden területén haladás történt. 1994-ben készült el az onkoterápiás protokoll, amelyet azóta felújítottak 2001-ben és 2006-ban is. A program Európában a legelső volt. Az országos intézet jelenleg részt vesz azoknak a programoknak az előkészítésében, amelyek célja a közös európai protokoll kialakítása.   Az onkológia és a sugárterápia hazai oktatási programja ma is teljes mértékben megfelel az európai ajánlásoknak – az országos intézet munkatársai két nagy európai testület munkacsoportjainak is aktív tagjai, az Európai Rákellenes Szövetség Oktatási Munkacsoportját pedig Kásler professzor vezeti. Elkészült a sugárterápia fejlesztésének további programja, felmérték minden regionális és megyei centrum műszerezettségét. Gondot jelenthet ugyanakkor, hogy az onkológiai fejlesztéseket javarészt uniós forrásból finanszíroznák. Az intézetvezető szerint a fejlesztéseknek arányosaknak kell lenniük; most is tud olyan tervről, amely az adott területen a létező betegszámnál lényegesen nagyobb kapacitásokat hozna létre.   A professzor úgy véli, a magyar onkológia kulcskérdése, hogy jöjjön létre egy olyan informatikai rendszer, amely alkalmas a betegek adatainak tárolására, a szövettani leletek megvitatására, besugárzástervekre, távoktatásra stb.   – Nonszensz, hogy labort, röntgent végeznek a városi kórházban, aztán a megyei, majd az országos intézetben is, mert 10-ből 6-7 esetben nem használható az eredeti felvétel... Európa lemaradt   Az Európai Rákkutató Társaság szerint 2005-ben 11 millió új rákos megbetegedést regisztráltak a kontinensen és 25 millióan éltek együtt a betegséggel. 2030-ra azonban az új betegek száma elérheti a 27, a kezelt betegeké pedig a 75 milliót. Az új uniós célkitűzés ezért a tudomány multidiszciplinaritásának, azaz a cancerteamekben folyó munkának az erősítése. E teamek nyitottak a patológusok, a biológusok és a kutatók eredményeire is. Az új szemléletet indokolja, hogy az európai rákkutatás a szakemberek szerint kritikus helyzetben van. Ennek az az oka, hogy „kritikus tömeg” nélkül nem eredményes sem a gyógykezelés, sem a kutatás. Amerikában és Ázsiában óriási rákcentrumokat hoztak létre – mondja. Közülük az egyik legjobb a houstoni intézet, amelylyel az országos intézet testvérkórházi viszonyban áll. Ezekben a mamutintézményekben koncentrálni lehet a kutatást, a klinikai vizsgálatokat és az oktatást, szemben Európával, ahol sok helyen, kevés beteget gyógyítanak. Ezért, ha klinikai kutatást végeznek, 20 országot, 60 intézetet kell bevonni, amelyekből talán 600 beteget sorolhatnak be a kutatásba. Kínában, Indiában akkorák a rákcentrumok, hogy egy épületen belül besorolhatnak kétezretimages/    Az országos intézet ma is megfelel az új kívánalmaknak, azaz akár azonnal akkreditálható. A többi hazai rákcentrum viszont nem, Kásler professzor szerint ezért csak úgy felelhetünk meg az uniós kívánalmaknak, ha az országos intézetet, a hét regionális centrumot és a decentrumokat egyben akkreditáltatjuk. Ehhez a megfelelő informatikai rendszer mellett ki kell épülnie egy olyan típusú együttműködésnek is, ami egyaránt garantál közös protokollt, oktatást és minőségbiztosítást. Az idén megkezdett akkreditációra 12 intézet jelentkezett Európából; négyet választottak ki, a belga nemzeti rákintézetet, a dijoni és bari rákcentrumot, valamint a mi intézményünket. Az akkreditáció ősszel kezdődik; 5000 dollárba kerül.  Kiszámítható a pénz útja   Arra, hogy rendeződnek-e az onkológia finanszírozásában korábban tapasztalt anomáliák, egyelőre még nincsenek adatok. Tény viszont, hogy az új rendben az onkológiára szánt összegeket már csak erre a szakterületre fordíthatják az intézmények. Mint azt korábban megírtuk, tavaly több kórház és betegszervezet segítséget kért, mert hosszú várólisták alakultak ki a kezelésre váró daganatos betegek körében, s megtörtént, hogy elküldték vagy más intézménybe irányították őket. A szaktárca zöld számot tett közzé, melyen az onkológiai betegek jelezhették, ha rosszul szervezik meg ellátásukat. Az egészségügyi miniszter a gondokat egyebek között azzal magyarázta, hogy „a pénz nem minden esetben ott van, ahol lennie kellene”.   Amikor megszüntették az onkológiai betegek ellátásának külön keretes finanszírozását, az összeget beépítették a normál költségkeretbe, sőt 2005 decemberében némi többletet is kapott az 50 onkológiai ellátással foglalkozó intézmény. Ezek közül azonban 19-ben nem a rákbetegek gyógyítására fordították a pénzt, miközben a kijelölt centrumokban aránytalanul megnőtt a terhelés.    Az adatok szerint 2005-ben 290 ezer onkológiai ellátás finanszírozására 49,2 milliárd, 2006-ban 310 ezer ellátásra 55,3 milliárd forintot fordított az Országos Egészségbiztosítási Pénztár.   A ráfordítások ellenére azonban a helyzet nem javult. Dr. Dank Magdolnának, a klinikai onkológia országos szakfelügyelő főorvosának tavaly decemberben közzétett felmérését követően kiderült, hogy a gondok nem kezelhetők egyszerűen finanszírozási kérdésként: a válság mélyebb és bonyolultabb, komplex kezelésre például az országban a központok kialakításáig talán 6–7 helyen van lehetőség. Horváth Ágnes, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára nemrégiben felháborítónak nevezte, ahogyan egyes onkológiai centrumokban kezelik a betegeket, s bejelentette: annak apropóján, hogy a közelmúltban több helyen pénzhiányra hivatkozva nem láttak el betegeket, az egészségbiztosítási felügyelet átfogó vizsgálatot kezdeményezett.

A Nemzeti Rákellenes Program megszületése előtt szakmai természetű, nyugodt, jó szándékú viták zajlottak Magyarországon. E véleményét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök osztotta meg hallgatóságával az Országos Onkológiai Intézetben, amikor útjára bocsátotta a 26 célt tartalmazó tervet. Mint fogalmazott, az ellátórendszer különféle érdekeket egyaránt érintő átalakítása nem okozott akkora megrázkódtatást, mint várták, s ennek szerinte az a magyarázata, hogy a lépés régóta indokolt, szakmailag is elfogadott volt. Szerkesztőségünk kíváncsi volt arra, a szakma képviselői hogyan értékelik a programot. Az alábbiakban néhányuk véleményét közöljük.