A jövő egészségügye személyre szabott lesz – genetikai és életmódbeli adatok alapján előre jelezhetőek lesznek a betegségek, és egyénenként határozható meg, kinek mire kell figyelnie.
Dank Magdolna, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója a téma tudományos hátteréről, a kockázat mértékéről és a megoldási lehetőségekről adott interjút a Weborvosnak.
A DE szakemberei vizsgálatukban áttekintették és elemezték az illékony szerves szennyezők beltéri koncentrációjára vonatkozó legfrissebb adatokat és számszerűsítették a kockázatokat.
Jó eredményeket ért el medulloblastoma sugárterápiával szembeni érzékenyítésében a peposertib, ami a terápiás eszköztár bővítése mellett csökkentheti az alkalmazott dózist is.
A legtöbb nő számára a menstruáció elmaradása nem jelent különösebb problémát, azonban a hormontermelés megszűnése számos nehezen elviselhető tünet jelentkezésével is járhat.
Akik naponta akár csak egy hot-dogot ettek, már 11 százalékkal nagyobb kockázatot mutattak a DMT2 kialakulása terén, írja egy friss kutatásról a hvg.hu.
Az amerikai egészségügyi minisztérium kedden bejelentette az mRNS-vakcinák fejlesztésének a leállítását a biológiai orvostudományi kutatási részlegén belül, írja az MTI nyomán a Telex.
A magyarok többsége aggódik az egészségéért, ezért 30 százalékuk jár rendszeresen szűrővizsgálatokra – derül ki az NN Biztosító 2025-ös egészségkutatásából.
A kitettség forrásainak csökkentése érdekében jobb tesztelésre, biztonságosabb alternatívákra, valamint az elektronikus hulladékok újrahasznosításából származó fogyasztási cikkek – különösen az élelmiszerekkel érintkező termékek – betiltására lenne szükség.