Nem fog könnyen levizsgázni Dosztojevszkijből, aki a Bűn és bűnhődést az Új Színház előadása alapján akarja abszolválni. Bár ki tudja, hallottam már olyat, hogy az egyetemen is elég volt a 100 híres regény, hanyagabb vizsgáztatónál át lehetett menni vele. De abban legalább a főbb szereplők benne vannak. Hársing Hilda adaptációjából viszont hiányzik az egyik legfőbb szereplő, Porfirij Petrovics, a vizsgálóbíró, aki fokozatosan bekeríti Raszkolnyikovot. Ezt nem írom a dramatizálás kárára, sőt. A lehető legrosszabbak azok a színpadi változatok, amelyek illusztrálni akarják az eredetit, cselekményvázlatot vagy képeskönyvet csinálnak belőle. Az Új Színház produkciójának Szonya a címe, ami rögtön jelzi, hogy ki áll az események középpontjában, kinek a szemszögéből játszódik a történet. Az újabb kori színházi gyakorlatban nem ismeretlen ez az eljárás. Hogy csak a legnépszerűbbet említsem, az angol Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című darabja a két, besúgónak fölbérelt, a lényegből semmit sem értő iskolatárs nézőpontjából meséli el a Hamletet.