A krónikus vesebetegség (CKD) a 21. század egyik legnagyobb népegészségügyi kihívása. Bár a diagnosztikus kritériumok régóta egységesek, a felismerés továbbra is késik, és a betegek többségénél a betegség csak előrehaladott stádiumban kerül diagnosztizálásra.
A krónikus vesebetegség (CKD) a 21. század egyik legnagyobb népegészségügyi kihívása. Bár a diagnosztikus kritériumok régóta egységesek, a felismerés továbbra is késik, és a betegek többségénél a betegség csak előrehaladott stádiumban kerül diagnosztizálásra.
A diabeteses idegkárosodás egyik leggyakoribb manifesztációja a disztális szenzomotoros neuropathia, amely az alsó végtagok felől felfelé progrediál, fájdalommal, zsibbadással és érzetkieséssel jár. Ez a szövődmény a diabeteses láb, valamint az amputáció egyik leggyakoribb rizikófaktora.
A thromboticus thrombocytopeniás purpura és a haemolyticus uraemiás szindróma patomechanizmusában lényegesen különböző a folyamat lokalizációja, kiterjedtsége, melynek következtében eltérő a klinikum és a terápia is.
A neuropathiák − nomen est omen − a neurológia tárgykörébe tartoznak. Egyes neuropathiák azonban nem véletlenül szerepelnek − több oknál fogva is − a nagy reumatológiai tan- és kézikönyvekben. Egyrészt vannak egyértelműen a reumatológia tárgykörébe is tartozó megbetegedések, melyek patológiájának, tünettanának része, szövődménye vagy akár kezelésének mellékhatása lehet neuropathia. Másrészt a perifériás idegrendszer betegségeinek tünetei nemegyszer a végtagokon jelentkeznek.
A hypertensio (HT) a felnőtt lakosság átlagosan 20-25%-t érinti, melynek gyakorisága az életkor előrehaladtával arányosan növekszik, így az 50 év felettiek 50%-ában magas vérnyomás észlelhető.
Cukorbetegségben gyakran lépnek fel emésztőszervi panaszok, a korai teltségérzés vagy a hasi fájdalom akár a cukorbetegek 30−50%-ában is jelentkezhet. A kóroktan rendkívül összetett, mert a diabéteszes anyagcsere hosszú távú károsító hatásai, a kialakuló neuropátia mind befolyásolják az emésztőszervi motilitást.