A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nutrients folyóiratban megjelent elemzése szerint az életmód és a táplálkozás alakítása segítséget nyújthat az endometriózissal élők számára.
Az anémia a vörösvérsejt-tömeg arányának csökkenéseként definiálható. A vörösvérsejtek számának csökkenése vérvesztés, fokozott vörösvérsejt-pusztulás, vagy csökkent vörösvérsejt-képződés következménye lehet.
A Bécsi Egészségügyi Szövetség 2024-ben speciális endometriózis-ambulanciákat hozott létre, ahol a betegségben érintettek diagnosztizálásával, terápiájával és gondozásával foglalkoznak.
A szívelégtelenség kezelésében az elmúlt években, évtizedekben egy sikerkorszaknak lehettünk szemtanúi, hiszen számos randomizált kontrollált vizsgálat igazolta különböző készítmények mortalitás- és morbiditáscsökkentő hatását a szívelégtelenség fenotípusainak teljes spektrumán.
A SYNLAB új vizsgálatával, a mesterséges intelligencia segítségével már egyetlen vérvételből felmérhető a hat leggyakoribb pajzsmirigyet érintő betegségcsoport kockázata.
Ausztrál kutatók olyan vérvizsgálati eljárást fejlesztettek ki, ami invazív beavatkozás nélkül is egyértelműen megmutatja, hogy az adott nő endometriózistól szenved-e, írja a hvg.hu.