Az elmúlt öt évben több beruházás is megvalósult az ajkai kórházban, mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter Ajkán, egy csaknem félmilliárd forint értékű CT-berendezés átadóján.
A Magyar Orvosi Kamara 2025-ben döntött a "Dignitas humana – dr. Karsai Dániel emlékdíj" megalapításáról. A díjat elsőként dr. Karsai Dániel családja vehette át.
A megállapodás célja a többi között a betegségek korai felismerésének támogatása, a megfelelő diagnosztikai útvonalak erősítése, valamint a sikeresebb betegútmenedzsment.
Változatlanul az egészségügyi programok jelentik a szervezet legfontosabb fókuszterületét, és csaknem 47 millió forintnyi egészségügyi és egyéb kérelemről döntöttek.
Ne növeljük drasztikusan tovább a nyugati ember egyébként is proteindús étrendjét fehérjetartalmú táplálékkiegészítőkkel – figyelmeztet a Semmelweis Egyetem.
Kirívó példa mutat rá a magyar jogalkotás visszatérő hibájára: a kormány ismét úgy tett, mintha kíváncsi lenne a szakma és a társadalom véleményére, közli az orvosi kamara.
A Nemzetközi Rákellenes Unió kezdeményezésére minden év február 4-én tartják a Rákellenes Világnapot. Az idei világnapra jelenik meg az Európai Rákellenes Kódex legfrissebb, 5. kiadása.