Világszerte 700 ezer, Európában megközelítőleg 120 ezer, hazánkban pedig mintegy 1600 öngyilkosság történik évente – derült ki a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) keddi sajtótájékoztatóján, ahol az is elhangzott, kilenc hazai megyében nem érhető el pszichoterápiás segítség.
Egyre több fiatal küzd testképzavarral, ami nemcsak a táplálkozásukra, hanem a teljesítményükre is kihat. Erre a problémára kívánja felhívni a figyelmet a BioTechUSA az Együtt a Gyermekek Egészségéért programjával.
A munkaképesség az egyén testi és lelki egészségi állapotának és funkcionális képességeinek azon mértékét írja le, amely lehetővé teszi, hogy az érintett az adott munkahelyi környezetben megfelelő tevékenységet végezzen.
Akik 13 éves koruk előtt kezdtek el okostelefont használni, felnőttként nagyobb eséllyel küzdenek öngyilkossági gondolatokkal, agresszióval és alacsony önértékeléssel – írja az eurekalert.org nyomán az eLitMed.hu.
Az epilepszia komplex gondozása számunkra szerencsére mindennapos gyakorlat. Egy komplex teamben dolgozunk, amelynek tagjai a neurológusok mellett gyógypedagógusok, pszichológusok és neuropszichológusok. Közhelyszámba megy az a maimonidészi mondás, hogy mi nem a betegséget, hanem a beteget kezeljük, aki szenved tőle. Mégis fontos kiemelni, különösen egy olyan komplex, a fejlődésre, és ezen belül a személyiségfejlődésre ható betegség esetén, mint az epilepszia.
Játszóvárral, hintával, kosárlabdapalánkkal, lengőtenisszel felszerelt játszóteret alakítottak ki a DE Kenézy Gyula Campus Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályának udvarán.
Medical Online >> Rovatok >> Kozmetológiai Praxis Rovat 2025
2025-06-16
A minimál invazív, kollagénindukciós, felszívódó szálakkal végzett esztétikai beavatkozások népszerűsége egyre növekszik hazánkban is. A bőr tömörségét fokozó, kontúrozó hatást kifejtő, volumenizáló eljárás akár önállóan, akár egyéb esztétikai beavatkozással kombinálható.