A sikeres táplálásterápia nem csak az egyénre, hanem az egészségügyi költségvetésre is pozitív hatással van. A tápláltsági állapot javítása csak megfelelő beteg együttműködéssel érhető el. Ehhez nekünk, egészségügyi dolgozóknak ismernünk kell a sikertelenséghez vezető tényezőket és az azok kiküszöbölését célzó beavatkozási lehetőségeket. Ezek a tényezők összefügghetnek a beteg környezetével, családjával és az ellátó egészségügyi személyzet tudásával, hozzáállásával is. Vannak a beteg egyéni adottságaiból adódó befolyásoló tényezők és az alkalmazott tápszerek tulajdonságai sem semlegesek a siker szempontjából. 

Új edukációs sorozatot indít az SE Szabó Adrienn dietetikus szakmai támogatásával, „Semmelweis HELP a tányéron” címmel.

A táplálásterápia a neurológiai betegek komplex ellátásának alapvető része, amely magában foglalja a tápláltsági állapot rendszeres felmérését, a személyre szabott dietoterápiát és szükség esetén az enterális táplálást.

Az autizmus spektrum zavar olyan idegfejlődési állapot, amelyben a társas interakciók, a kommunikáció és az érzékszervi ingerek feldolgozása eltér a megszokottól. Egy friss kutatás szerint az egyik altípus csökkent agyi kommunikációval (hipokonnektivitás), míg a másik fokozott hálózati kapcsolódással (hiperkonnektivitás) jár.

A sejtek közötti térben elhelyezkedő hálózat a hippocampusban különösen jelentős tömegben fordul elő, és alapvető szerepet játszik a memória, az agyfejlődés és az idegsejtek közötti kommunikáció fenntartásában.

A polifenolok kedvezően befolyásolhatják az idegsejtek fokozatos pusztulásával járó betegségekhez kapcsolódó biológiai folyamatokat.

Az agy, az agyhártyák és a gerincvelő fertőzései gyors állapotromláshoz, maradandó neurológiai károsodáshoz vagy akár halálhoz vezethetnek, ezért a gyors felismerés és az időben megkezdett kezelés alapvető jelentőségű. 

Amerikai kutatók megállapítása szerint a mediterrán étrend kedvező hatásai részben olyan apró, mitokondriális eredetű fehérjéknek köszönhetők, amelyek eddig rejtve maradtak a tudomány elől.

A Parkinson-kór (PK) progresszív lefolyású neurodegeneratív betegség, melynek a négy legismertebb motoros tünete a nyugalmi tremor, a rigor, a bradykinesia és a betegség későbbi stádiumaiban kialakuló tartási instabilitas. A motoros tünetek mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a nem motoros tünetek (NMS) is, melyek már a betegség kezdeti, prodromális szakaszában megjelenhetnek és a betegség előrehaladtával súlyosbodnak. A nem motoros tünetek felismerése és kezelése alapvető fontosságú a betegek életminőségének szempontjából.

A Parkinson-kór a második leggyakoribb neurodegeneratív betegség, mely évről-évre egyre nagyobb népegészségügyi és gazdasági terhet jelent a társadalmak számára. A betegségben számos motoros és nem-motoros tünet keveredik egymással, melyek jelentősen ronthatják a betegek és nem utolsósorban gondozóik életminőségét. A diagnózis mai napig elsődlegesen a motoros tünetek meglétén alapszik, habár bizonyos kiegészítő vizsgálatok a diagnosztikában segítségül lehetnek. A helyes diagnózis és a klinikai tünetek pontos ismerete az alapja a betegek megfelelő, hosszú távú és személyre szabott kezelésének.