Július elsejétől legalizálták Ausztriában a külföldről érkező ápolók tevékenységét, és az állam jelentős mértékben igyekszik átvállalni a terheket a rászorulóktól.

Július elsejétől legalizálták Ausztriában a külföldről érkező ápolók tevékenységét, és az állam jelentős mértékben igyekszik átvállalni a terheket a rászorulóktól.   Az ausztriai egészségügy legnagyobb gondja pillanatnyilag a rászorulók ápolása, legyen szó otthoni ellátásról, avagy intézménybeli gondozásról. Az igény egyre nagyobb, s az életkor egyébként örvendetes hosszabbodásával kiszámíthatóan nő az önmagukat segítség nélkül ellátni képtelenek száma.   A legfrissebb adatok alapján jelenleg 620 ezer osztrák van túl a 75. életéven, s ez a szám 2020-ban már 970 ezer lesz. A statisztika szerint jelenleg 327 456 személy szorul ápolásra – legalábbis ennyien kapnak ápolási segélyt. Ennek az 1993-ban bevezetett ellátási formának az összege változó: attól függ, havonta hány óra és milyen intenzitású gondozásra van szükség (lásd táblázatunkat).   Az ápolási segélyt közvetlenül az érintett kapja, annak jogosultságát orvosi vizsgálattal állapítják meg, és időszakonként ellenőrzik. Felhasználásáról maga a beteg dönt: kérhet és kaphat kisegítőt állami – városi – intézményektől, avagy erre szakosodott magáncégektől, és elláthatja a feladatot családtagja is. A legnagyobb gondot eddig az jelentette, hogy a hivatásos segítők bére messze meghaladta a rászorulók lehetőségét – azoknak, akik a nap 24 órájában ápolásra szorulnak, havonta 10 ezer eurót kellett (volna) kifizetniük. Jelentős hiány van ugyanakkor a megfelelően képzett munkaerőből és az idősotthoni elhelyezés is vágyálom: elegendő férőhely kialakításához mintegy 14 milliárd euróra lenne szükség, a személyzet éves bére pedig további egymilliárd eurót igényelne. Maradt tehát kényszermegoldásként a feketemunka – mellesleg jó tapasztalatokkal.   Eddig ez a munka szlovák, magyar, cseh ápolónők számára jelentett nagyobb fizetést az otthon kaphatónál, a rászorulóknak pedig a szinte családtaggá fogadott lányok, asszonyok gyakorlatilag nélkülözhetetlenekké váltak. Ezért keltett óriási felzúdulást a feketemunkát ellenőrző hatóság fellépése, s első feljelentéssorozata az otthonokban illegálisan ápolási munkát végzők ellen. A tiltakozás akkora volt, hogy Martin Bartenstein gazdasági és munkaügyi miniszter az eljárást leállíttatta, az engedély nélküli otthoni ápolást pedig egy kiegészítő rendelettel átmenetileg legálisnak minősítette.    A problémát Ausztria év elején megalakult új kormánya megörökölte, és abban nemrégiben létre is jött a megállapodás. Július elsejétől legális tevékenységnek ismerik el a külföldi munkaerő 24 órás betegápolási munkáját, ennek azonban az a feltétele, hogy az illető után munkáltatója befizesse a járulékokat. E pluszköltséggel együtt, pontos munkaidő-szabályozással a havi fizetés 3 ezer euró. Az ápoló napi munkaidejét 9 órában határozzák meg, amelyhez öt óra csendes készenlét, és 10 óra éjszakai pihenőidő tartozik. A rendelet további fontos kiegészítője, hogy amennyiben az ápolást olyan családtag végzi, aki maga fizeti saját társadalomés nyugdíjbiztosítását, akkor az állam ezt a terhet részben átvállalja tőle. A teljes társadalombiztosítási járulék átvállalása az ötödik fokozattól érvényes, a negyedik fokozat esetében a családtagnak csak a járulék felét kell kifizetnie. A gondot ezért most a szükséges források előteremtése jelenti. Erwin Buchinger szociális miniszter jelenleg egy olyan javaslatot fontolgat, amely szerint 2010-től vagyonadót vezetnének be, s az abból befolyt összeget – ez 0,5 százalékos adó esetén is 2–2,5 milliárd euró – a 24 órás házi ápolásra fordítanák.