A hazai beszállítók aktívabb bevonásával, a valódi verseny erősítésével évi 80-100 milliárd forintot lehetne megtakarítani az állami egészségügyi beszerzéseken, jelezte a Portfolio-nak adott interjúban Kern József, a Diagon alapítója.
Új analitikai módszereket fejleszt ki a gyógynövényalapú étrend-kiegészítők vizsgálatára és az emberi szervezet nehézfém-terhelésének kimutatására az Accredit Laboratórium Kft.
A daganatok növekedéséért felelős egyik kulcsfontosságú molekuláris kapcsoló (TORC1) és a belső zsírsavszintézis kapcsolatát vizsgálták az ELTE Biológiai Intézet kutatói.
Szakmai kerekasztalokon, az ágazati szereplőkkel egyeztetve újítaná meg az egészségügyet az Egészségügyi Minisztérium. A tárca célja valódi párbeszédet építeni az ágazati szereplőkkel, és együtt kialakítani azokat a prioritásokat, amelyek mentén hatékonyabb, gyorsabb és kiszámíthatóbb működés valósulhat meg az egészségügy kulcsterületein, írta vasárnap a Facebookon Hegedűs Zsolt.