A hvg360 szerint a hatóság a szakmai szabályok lazításával válaszol a humánerőforrás-válságra, a betegeket társszakmabeliek és rezidensek látják el.
Kritikus szakemberhiány alakult ki a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben (OPAI), írja a Telex.
Szlovákiában mintegy 2700 orvos kezdte beadni felmondását kedden az orvosokat érintő éves bérkorrekció lassuló üteme miatt – közli az MTI nyomán a Népszava.
A mentálisan sérült betegek és az egészségügyi dolgozók számára is méltatlan helyzet alakult ki a szentgotthárdi otthonban, írja a Telex.
Egyelőre nem kaptak támogatást az alapellátó praxisok a háziorvos, alapellátó fogorvos mellett dolgozó szakasszisztensek bérének emelésére.
Legyen részese március 8-án a programnak, amely friss és exkluzív kutatásokat mutat be a nemzetközi és a hazai munkaerőpiacról.
Tiltakozó akciójuk hatását Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára vetíti előre a Népszavának adott interjúban.
A költségvetési bizottság hétfőn leszavazta Szabó Tímea javaslatát, amely 280 milliárd forintot csoportosított volna át béremelésére, írja az Mfor.
Az RTL Híradójának nyilatkozó szakértő felmondási hullámtól tart az egészségügyben az átalakítás végleges tervezete alapján, közli a Weborvos.
Rendőrségi nyomozás előzte meg a felmondási hullámot a Szent Imre kórház szülészetén, tudta meg a Szabad Európa.