Az EIT Health tanulmányt készíttetett arról, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük az egészségügyi startupoknak.
Közel 100 magyar kkv számára nyílt meg az út, hogy bekapcsolódjon az egészségügyi innováció nemzetközi vérkeringésébe.
Vezető európai gyógyszeripari vállalatokkal, a Chiesi Grouppal és a SYNLAB Italy-val indította útjára az InnoStars Connect programot az EIT Health.
Európai szakértők ajánlásokat fogalmaztak meg az európai egészségügyi adattérben (EHDS) rejlő lehetőségek sikere érdekében.
Életre hívták a Hack4Cure – Ötletből egészség hackathont, hogy a diákokat és a kutatókat is bevonják az egészségügyi termékfejlesztésbe.
Európa legnagyobb innovációs hálózatához férhetnek hozzá az egészségügyi innovációval foglalkozó magyar vállalkozások.
A TEF program célja, hogy egyszerűsítse a mesterséges intelligencia és a robotika megoldásainak tesztelését valós környezetben.
A kétéves kezdeményezést stratégiailag a Horizont Európa, az EU kiemelt kutatási és innovációs programja keretében hajtják végre.
A SmartHumed, a QTICS Medical és a Loginettel bővült Magyarországon az EIT Health egészségügyi innovációs hálózata, írja a Napi.hu.
20 egyetemi startup csapat mutatkozott be a 2023-as tanévet záró HSUP DemoDay-en, közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.
Ha egyetlen egészséges növényi olajat kellene megnevezni, a többség valószínűleg az olívaolajat említené. De mitől különleges – ha egyáltalán az – az olívaolaj?