Idős, törékeny, nem-valvuláris pitvarfibrillációban (NVPF) szenvedő betegek esetén az egyes NOAC szerek alkalmazása változó módon befolyásolta a stroke/szisztémás embolizáció (SE), valamint a major vérzés (MB) kockázatát. Az apixaban és a rivaroxaban a stroke/SE alacsonyabb kockázatával társult, warfarinnal összehasonlítva. Továbbá, az apixaban és a dabigatran a MB alacsonyabb, a rivaroxaban pedig magasabb kockázatával társult, mint a warfarin. Továbbá az apixaban alacsonyabb stroke/SE kockázattal társult, mint a rivaroxaban. Az idős, törékeny CMS Medicare populációban valamennyi NOAC csökkentette a bármely okból bekövetkező halálozás kockázatát warfarinnal összehasonlítva.

Ebben a tanulmányban a szerzők összehasonlították az OAC-felírások gyakoriságát és összetételét 2004–2011 és 2012–2019 között. Megállapítható, hogy a NOAC szerek elérhetővé válása után a K-vitamin antagonista kezelés aránya visszaesett az előbbiek javára, köszönhetően a NOAC szerek legalább ugyanolyan hatékonyságának és biztonságosságának, ugyanakkor könnyebb alkalmazhatóságának.

Ebben a vizsgálatban a magas kockázatú, elhízással küzdő, nem-valvuláris pitvarfibrillációban (NVPF) szenvedő populációban a nem K-vitamin antagonista orális alvadásgátlók (NOAC) eltérő kockázatot mutattak a stroke/szisztémás embolizáció (SE) és a major vérzéses szövődmények (MB) tekintetébenben a warfarinnal összehasonlítva.

Tizenkét hónapos kezelés során az apixaban és a dabigatran progresszíven növelte az eseménymentes időt a stroke/szisztémás embolizáció (SE) és a major vérzés (MB) tekintetében a warfarinhoz képest, míg a rivaroxaban szintén növelte a stroke/SE-mentes időt, de csökkentette az MB-mentes időt a warfarinnal összehasonlítva.

A warfarinhoz képest a NOAC-okat a gyakorlatban ritkábban alkalmazzák alacsonyabb vesefunkció mellett. Úgy tűnik azonban, hogy a NOAC-ok hasonló vagy jobb hatékonysággal és biztonságossággal rendelkeznek, mint a warfarin, a vesefunkció teljes tartományában.

Pitvarfibrilláció és rosszindulatú daganatos betegség egyidejű fennállásakor különös körültekintést igényel az alvadásgátló szer megválasztása. Az ARISTOPHANES vizsgálat adatainak alcsoportelemzése szerint az e klinikai szituációban alkalmazott apixabankezelés csökkentette a stroke és szisztémás embolizáció, valamint a jelentős vérzések kockázatát a warfarinhoz képest, míg dabigatran és rivaroxaban alkalmazása esetén a warfarinéhoz hasonló kimeneteleket sikerült elérni. Apixaban szedése kapcsán kisebb arányban fordult elő stroke és szisztémás embolizáció, mint a dabigatrannal kezeltek között, a jelentős vérzések előfordulása tekintetében pedig az apixaban jobban teljesített, mint a rivaroxaban.

Jelen vizsgálatban olyan betegek esetében hasonlítottak össze az orális alvadásgátlók (warfarin, illetve nem-K-vitamin-antagonisták) hatásosságát és biztonságosságát, akiknek anamnézisében jelentős vérzés szerepelt. A különböző NOAC-ok összehasonlítása alapján a stroke/SE és súlyos vérzés tekintetében az apixaban jobb, mint a dabigatran és a rivaroxaban, a súlyos vérzés vonatkozásában pedig a dabigatran felülmúlja a rivaroxabant.

A demencia és a pitvarfibrilláció közös vonása, hogy az életkor előrehaladtával mindkét entitás előfordulási gyakorisága emelkedik. Ráadásul több vizsgálat a demencia független rizikófaktoraként azonosította a pitvarfibrillációt. Arra vonatkozóan is egyre több bizonyíték gyűlik össze, hogy jelentősen csökkenthető az újonnan jelentkező demencia rizikója, ha a pitvarfibrilláció kezelésének az orális alvadásgátlók hosszú távú alkalmazása is részét képezi, az alvadásgátlásban nem részesülő betegekkel összehasonlítva.