Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja 2026. szeptember 28-án megjelent, „A radiológiai képesség ki- és visszaszervezése” című írásában lényegében harmincöt év magyar képalkotó-diagnosztikai történetét egy nagy ívű folyamatként írja le. A történet kiindulópontja a rendszerváltás utáni tőkehiány, ami miatt a CT-, MR- és más képalkotó technológiák gyors fejlődését az állami egészségügy beruházási lehetőségei nem tudták követni. Ebbe a résbe lépett be a magántőke. Fendler az első jelentős szereplőként a mai Affidea elődjét, a Nemzetközi Egészségügyi Központot, a NEK-et említi, amely 1991-ben nyitotta első képalkotó központját a budapesti MÁV Kórházban. A társaság mögött, Fendler leírása szerint, izraeli befektetők álltak. [1]

A magyar képalkotó diagnosztika kiszervezése rögtön a rendszerváltás után kezdődött, hiszen a  CT, MRI, és egyéb képalkotó technológiák rapid technológiai fejlődését az állami egészségügy beruházási lehetőségei nem tudták követni.

Több mint 1,67 milliárd forintos kormányzati forrásból új CT- és MR-berendezéssel gazdagodott a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház. 

Több mint 1,55 milliárd forintos kormányzati forrásból új CT- és MR-berendezéssel gazdagodott az Észak-Pesti Centrumkórház–Honvédkórház.

Átadták az új MR-készüléket a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermeksürgősségi Központjában. A fejlesztésnek köszönhetően az épületben a képalkotó diagnosztika teljes spektruma elérhető.

A PTE projektje egységes szakmai keretbe foglalta a gyógyszercélpont-kutatást, az adatvezérelt elemzést és a neuroprotekció vizsgálatát.

A daganatos betegségek ellátásában kulcsszerepet játszik, hogy mennyi idő telik el a diagnózistól a kezelés megkezdéséig.

A Parkinson-kór a második leggyakoribb neurodegeneratív betegség, mely évről-évre egyre nagyobb népegészségügyi és gazdasági terhet jelent a társadalmak számára. A betegségben számos motoros és nem-motoros tünet keveredik egymással, melyek jelentősen ronthatják a betegek és nem utolsósorban gondozóik életminőségét. A diagnózis mai napig elsődlegesen a motoros tünetek meglétén alapszik, habár bizonyos kiegészítő vizsgálatok a diagnosztikában segítségül lehetnek. A helyes diagnózis és a klinikai tünetek pontos ismerete az alapja a betegek megfelelő, hosszú távú és személyre szabott kezelésének.

A mellrák korai és pontosabb felismerését szolgálja a vákuum asszisztált emlőbiopszia (VAB) kontrasztanyagos mammográfiás vezérléssel.

A mozgásszervi diagnosztikában a mágneses rezonanciás képalkotásnak kiemelt szerepe van, különösen a lágyrész-struktúrák és a csontvelő eltéréseinek nagy felbontású, ionizálósugárzás-mentes ábrázolásában. Egyre meghatározóbbak lesznek a fejlettebb technikák, mint a DWI, a kontrasztanyagos vizsgálatok, az MR-artrográfia, illetve az UTE és a ZTE.