Mentőöv a reménytelen pillanatokban Március 30. és április 2. között összeül az első Művészetterápiás Világkongresszus. A Magyar Országos Művészetterápiás Egyesület által kezdeményezett és szervezett négynapos világtalálkozónak a Budapest Kongresszusi Központ ad otthont. A művészetek segítő, fejlesztő és gyógyító erejét azóta ismerik az emberek, amióta művészet egyáltalán létezik, sőt egyes elméletek szerint a különböző művészeti ágakat többek között éppen a testi és lelki bajok orvoslásának igénye hívta életre. A mágikus céllal a barlang falára rajzolt bölény ugyanúgy az ember félelmét, szorongását oldhatta, mint az ősi tánc, a dobbal vert ritmus vagy az ének. A mese, az irodalmi szövegek is a lélek ápolását szolgálhatták már a kezdet kezdetén és később is. A Bibliából tudjuk, hogy Dávid király hárfával kúrálta Saul törődött lelkét, a virágzó középkorban pedig a zene egyenesen része volt az orvosi képzésnek. Shakespeare a Viharban így ír a művészet gyógyító hatalmáról: „Legjobb orvosság a zavart idegre, Lassú zene gyógyítsa bús velőd...” A XIX. század közepéig kellett azonban várni, míg megkezdték a tudatos művészetterápiás módszerek kimunkálását és a tapasztalatokat rendszerbe foglalták. Az első modern kori öngyógyító páciensek azok az előkelő betegek voltak, akiket pénzük, rangjuk megóvott a kor szigorú kusztodiális rendszerű pszichiátriai intézményeitől, és kastélyaikban hegedűt, pennát, vésőt ragadtak, hogy a kreatív önkifejezés útjait járva próbáljanak megszabadulni a pátikus létmód súlyos pszichés terheitől. A XX. század elején a könyv gyógyításban betöltött szerepének egyik első fontos megméretése volt az első világháborúból hazatérő amerikai katonák mentális rehabilitációjára tett biblioterápiás kísérlet.