A szolgáltatás célja, hogy az orvoshoz fordulás előtt strukturált, szakmailag hiteles támpontot nyújtson — nem helyettesítve, hanem előkészítve az orvossal való találkozót.
A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását a Szegedi Tudományegyetem kutatói; méréseik szerint a hőstressz szinte állandó volt 2025 júniusa és augusztusa között.
Bár a kormány a tavaly év végi kórházi adósság teljes rendezését ígérte, a mostani kifizetésekből az látszik: nem minden intézmény jut hozzá a teljes összeghez – tudta meg a Népszava.
A Qubit szerint a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI az AI-eszköz felnőtt módjának fejlesztését folytatná, de a cég jólléttel és mesterséges intelligenciával foglalkozó tanácsa felháborodását és ellenállását fejezte ki a tervvel szemben.
A Nature Medicine folyóiratban február 19-én jelent meg a Washington University in St. Louis kutatóinak cikke. Az új fejlesztésű modell egyetlen vértesztből 3-4 éves pontossággal képes prognosztizálni a betegség megjelenésének időpontját.
Ha végre akartuk volna hajtani a Boston Consulting tanulmányában szereplő kórházbezárásokat, lett volna rá másfél kormányciklusunk – erről is beszélt a Magyar Hangnak Takács Péter.
A mellkasi folyadékgyülem és légmell kezelésében alkalmazható különleges szívókészülékhez jutott hozzá a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika.
Egy parlamenti választáskor mérlegre kerül az állam, illetve a társadalom működése. Áprilisban megtörténik ez az egészségüggyel is. A Népszava elemzése.
Mindkét fogyási módszernél kedvező élettani hatásokat mutattak ki túlsúlyos cukorbetegek körében, de az időszakos böjtöt választóknál kisebb volt a lemorzsolódási arány.