Fix kombinációval bővült júniustól az orális antidiabetikumok köre. A roziglitazon- (tiazolidindion) és glimepirid- (szulfanilurea) tartalmú készítmény két támadásponton – az inzulinrezisztencia mérséklésével és az inzulinszekréció fokozásával – fejti ki hatását. A szakmai közvélemény örömmel fogadja, hogy hazánkban új, fix kombinációs orális antidiabetikum kerül forgalomba. A roziglitazon jól ismert módon az inzulinrezisztencia csökkentésével fejti ki hatását, a szulfonilurea-csoportba tartozó glimepirid pedig inzulinszekretagóg szerként a hasnyálmirigy béta-sejtjein hatva fokozza az inzulinszekréciót. A roziglitazon az experimentális adatok szerint megóvja a hasnyálmirigy bétasejtjeit, e ténynek – amennyiben ezt a humán megfigyelések is megerősítik – nagy jelentősége lehet a 2-es típusú diabétesz progresszív kórlefolyásának megváltoztatásában. Kétségtelen, hogy a roziglitazon (a DREAM tanulmány adatai szerint) érdemben csökkenti a csökkent glükóztolerancia 2-es típusú diabétesszé alakulásának kockázatát. Monoterápiaként adva a roziglitazon újonnan felismert 2-es típusú cukorbetegek körében (az ADOPT vizsgálat adatai alapján) a metforminhoz, illetve a glibenclamidhoz viszonyítva értékelhetően hosszabb ideig biztosít jó anyagcserehelyzetet, azaz 7 százalék alatti HbA1c-értéket.   A 2-es típusú diabétesz kórfejlődésében mind az inzulinrezisztenciának, mind az inzulinszekréció csökkenésének jelentősége van. Az új fix kombináció egyszerre igyekszik korrigálni mindkét kórélettani folyamatot. A fix kombinációk különösen fontosak olyan betegségek (pl.: diabétesz, hipertónia) kezelése terén, ahol a betegeknek több gyógyszert kell egyszerre szedniük, mert fix kombináció alkalmazásakor várható a páciensek együttműködési készségének javulása.   Napjainkban a 2-es típusú diabétesz kezelése életmód-terápia mellett metforminnal kezdődik. A metformint 50 éve ismerjük: biztonságos és hatékony készítmény. Ha ez a szer önmagában nem elégséges, akkor kombinációra van szükség. E téren több lehetőség is kínálkozik, például a szulfonilurea, az inzulin vagy a roziglitazon. A metformint általános tapasztalat szerint a betegek körülbelül 10 százaléka nem tudja szedni gasztrointesztinális mellékhatás miatt. Ilyenkor a kezelés szulfonilurea-készítménnyel vagy roziglitazonnal indítható (természetesen választható inzulin is, de a betegek általában a tablettás kezelést preferálják). A következő kombinációs kezelési lépést (roziglitazon plusz szulfanilurea) jelentősen megkönnyíti az új fix kombináció elérhetősége.   A roziglitazonnal kapcsolatban napjainkban a kardiovaszkuláris mellékhatások kérdése áll az érdeklődés előterében (NEJM2007; 356;2457–71). Ezt a körülményt érdemes nem elhamarkodottan megítélni. Nyilvánvaló, hogy e téren még további vizsgálatok szükségesek. A szakmai közvélemény várja a RECORD vizsgálat végső eredményét – az időközi elemzés adatait június 5-én a New England Journal of Medicine online kiadásában közzétették (content.nejm.org/cgi/content/ abstract/NEJMoa073394v1). Ezek az adatok fontosak, de nem perdöntőek, mert az időközi elemzés természetéből adódóan a statisztikai erő nem volt elégséges ahhoz, hogy határozottan állást lehessen foglalni a kardiovaszkuláris mellékhatásokról. A vita lezárultáig a roziglitazonnal kapcsolatban a hazai alkalmazási előiratot kell szem előtt tartani, mind az indikáció, mind a kontraindikációk terén. Fontos tudni, hogy utóbbiak között ott szerepel a NYHA (New York Heart Association) I–IV. stádiumú szívelégtelenség.