Úgy tűnik, a szakdolgozók egy része már nemcsak a rendszerben, hanem a saját kamarájában is csalódott: alternatív közösségek szerveződnek, a közösségi médiában egyre hangosabb a kritika. Balogh Zoltánnal, a MESZK elnökével bizalmi válságról, a kamara mozgásteréről, érdekérvényesítő erejéről és a betegbiztonság határairól beszélgettünk.
Levélben kéri a kórházi főigazgatókat a FESZ elnöke, ne akadályozzák, hogy a tiltakozó akciók szervezéséről tájékoztathassák tagjaikat – értesült a Népszava.
Most először, ügyvédjük által a nyilvánosság elé áll az a tizenöt sebész, aki jelen állás szerint április 1-jén felmond a győri kórházban, ha nem születik megállapodás az igazgatósággal, írja a Kisalföld.
Ügyvédi letétbe helyezi felmondását a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház 15 sebésze. Azért folyamodnak ehhez a drasztikus lépéshez, mert a béreik emeléséről indított tárgyalások elakadtak, írja az Index.