Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy nő ellen, aki otthon kísérelte meg megszakítani nem kívánt terhességét.
Az átvilágítás során feltárt információk szerint mennyiségi túlbeszerzés történt, a használhatóság figyelmen kívül hagyásával.
Újabb, több mint 130 gyanús haláleset ügyében indítottak nyomozást annak az ápolónak az ügyében, aki betegeket ölhetett meg, írja a hvg.hu.
A szekszárdi kórházban dolgozó ápoló betege etetése során megszegte a szabályokat, így annak halálát okozta 2020 őszén.
Az ügyészség vádat emelt és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza egy budapesti kórház rendészetivel szemben.
A pécsi bántalmazás kapcsán a klinikaigazgató és a miniszter is a rendszerszintű problémákat és a megelőzést célzó intézkedéseket hangsúlyozta.
Többször ájulásig vertek egy, a PTE Klinikai Központ Sürgősségi Klinikájára beszállított, onnan távozni szándékozó ittas férfit.
Először hajtottak végre eutanáziát egy halálos beteg gyermek esetében Hollandiában a 2024-ben bevezetett szabályozás alapján.
A Szász János filmrendezővel kapcsolatos büntetőügyben két vádlott esetében részben elmarasztaló ítéletet hozott az első fokú Bíróság.
Az Index szerint több mint két évvel azután, hogy Gálvölgyi Jánost saját lányának kellett kórházba vinnie, mert a hívásukra nem érkezett mentő, vádat emelt az ügyészség az ügyben érintett négy mentődolgozó ellen.