Csaknem 20 milliárd forint értékben kötött informatikai szerződések és kifizetések ügyében kezdeményezett vizsgálatot, és feljelentéseket is tett a Tudományos és Technológiai Minisztérium.
Az NNGYK laboratóriumi vizsgálatai során két, Európai Unión kívülről rendelt ékszer esetében a megengedett határértéket jelentősen meghaladó kadmiumtartalmat mutatott ki.
Néhány hónapja működik az a munkacsoport, amelynek feladata az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések visszaszorítása, hangzott el sajtóbeszélgetésen, ahol az is kiderült, ez a csapat készíti az infekciókontroll és antibiotikum stratégiát.
Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. A lista a Magyar Közlöny vasárnapi számában jelent meg.
A Magyar Tudomány Ünnepe idén is az egész országra kiterjedő, egy hónapon át tartó programsorozattal, több száz rendezvénnyel, előadással várja vendégeit.
A napokban kapta kézhez második verseskötetét az egri dr. Bagi István nyugdíjas szájsebész, fogorvos, aki a versírás mellett kortárs amerikai költők műveit is fordítja.
Ezúttal New Yorkba szervez a magyar orvos-képzőművészeknek kiállítási lehetőséget dr. Palotás András; a jövő év tavaszára tervezett rendezvényre január végéig jelentkezhetnek.