hirdetés
hirdetés
2020. április. 03., péntek - Buda, Richárd, Múzsa.
hirdetés

Csányi Vilmos: Szót kell fogadnunk

Fogadd el, hogy fönt kiválasztottak egy modellt, és reménykedj, hogy működik, mondta a 24.hu-nak adott interjújában Csányi Vilmos etológus.

hirdetés
Kapcsolódó cikkek

Mit tanácsol, Csányi Vilmosék kertkapuján kívül csak a hetven fölöttiek bújjanak el, vagy mindenki?

Ha én azt tudnám. Vagy ha bárki tudná! Két modellje ismert a védekezésnek. Az angol eljárás a nyájvédelem elvén alapul, és arra szólít fel, hogy szigorúan izoláljuk a legveszélyeztetettebbeket, vagyis az öregeket. A populáció többi részét viszont hagyjuk békén dolgozni, mintha mi sem történt volna, járkáljanak, kapják csak el a vírust, körükben a mortalitás minimális, a döntő többség tünet nélkül vagy enyhe tünettel megússza a fertőzést, védettséget szerez. A járvány elvonultával előbújhatnak az idősek, addig meg tessék kibírni. A kínaiak és az olaszok és még sok más nemzet viszont arra helyezi a hangsúlyt, hogy mindenki mindenkitől tartson távolságot, akár olyan áron, hogy maradjanak otthon az emberek, kockáztatva ezzel, hogy padlóra kerül a gazdaság, amiből később rengeteg további baj származhat. És eközben teszteljük tízezerszám a populációt, derítsünk fel minden esetet, védőruházatba burkolt kommandókkal eredjünk nyomába minden kapcsolatnak, izoláljunk minden egyes gócot; lassítsuk, tegyük hosszú lefolyásúvá a járványt, ezzel érve el, hogy az egészségügyi rendszer talán kibírja a nyomást, valamint így nyerve időt a vakcina kifejlesztéséig. Egyelőre maga az Egészségügyi Világszervezet, a WHO sem tudja, melyik módszer eredményez kevesebb halottat.

Mit bír el Európa egészségügyi rendszere?

Riasztóan keveset. Az utóbbi évtizedekben a nyugati országokban meredeken csökkent a kórházak ágyszáma, mondván, az egynapos sebészet és az ambuláns kezelés korszerűbb, hatékonyabb, olcsóbb. Ami igaz, de krízisben, és most épp az van, sokkal nagyobb kapacitásra lehet szükség, mint ami a rendelkezésünkre áll. Ma Észak-Olaszországban orvosoknak folyamatosan arról kell dönteniük, hogy a rászorulók közül kit engednek lélegeztetőgépre, és akinek nem jut, az valószínűleg meghal. És a többi európai ország sem áll jól, például Angliának pár ezer ágya van az ötvenmilliós lakosságára.

A pestis-influenza-ebola-SARS mezőnyben hol helyezkedik el a koronavírus?

Szerencsére lemarad a dobogóról.

Ki a favorit?

A pestis. Az utolsó nagy pestisjárvány a tizennegyedik század derekán tombolt, és pár év alatt az európai lakosság harmadával-felével végzett, ami azért elég komoly. Hadtudományi és kultúrtörténeti kuriózum, hogy 1346-ban a genovaiaknak a Krím-félszigeten található Kaffa nevű erődjébe az ostromló, na, kicsodák?, hát a kipcsakok katapulttal számos, pestisben kimúlt katonatársuk holttestét lőtték be biológiai fegyverként, járványt idézve elő. Szellemes. A dolog hozadéka, mármint kipcsak szempontból, hogy a fekete halál elő menekülő genovaiak a világban szanaszét hurcolták a vírust, ami így jutott Európába is. Ahol, s rögtön itt van még egy érdekesség, míg Angliában minden második ember odaveszett, Magyarországon viszonylag alacsony maradt a mortalitás. Aminek oka, hogy a pestisnek számít a vér típusa: az A vércsoport képviselői kitettebbek, a B-sek kevésbé, és mi szerencsére utóbbiba tartozunk, a peches angolok pedig az előbbibe.

Egy kortárs, a félelmetes tünetekkel, belső vérzéssel gyilkoló, a hatékony gyógyszer előállítása előtt helyenként tízből kilenc fertőzöttel végző ebola elkerülte Európát. Ezt minek köszönhetjük?

Talán annak, hogy sokkal kevésbé virulens, mint a pestis és a koronavírus.

Mi lett volna, ha az ebola bizonyul olyan fertőzőnek, mint a koronavírus?

A jelenleginél lényegesen nagyobb baj. Ha úgy vesszük, mázlink van. A koronavírus a mostani, bizonytalan adatok szerint ugyan hússzor halálosabb, mint az influenza, de a pestistől és az ebolától messze elmarad.

Mennyire messze?

Magyarországon a természetes halálozás évi egy százalék körül mozog, vagyis durván százezer embert veszítünk el minden esztendőben. Ha a rossz forgatókönyv jön be, akkor idén ennek két-háromszorosa is lehet a mérleg, de hát azon vannak az illetékesek, hogy minimálisra csökkentsék az áldozatok számát.

Min múlik a siker?

A kormányokon, az embereken és e kettő kapcsolatán.

Kína a kezdeti titkolózás után csodát művelt. A tizenegymilliós Vuhan városba, ahol először ütötte fel a fejét a járvány, tízezer orvost küldtek, hozzá néhány nap alatt négy-öt jól felszerelt szükségkórházat állítottak fel, és megfékezték a kórt. Amihez az is kellett, hogy a lakosság szót fogadjon a hatóságnak: amikor elrendelték, hogy tilos az utcára menni, akkor senki nem ment az utcára.

Európa más, ebből a szempontból is sokszínű. Amikor a német kormány azt mondta, tessék otthon maradni, a németek otthon maradtak. De amikor az olasz kormány állt elő azzal valamelyik vasárnap, hogy kedden lezár egy északi tartományt, annak lakosai azonnal elindultak délre, és szépen teleszórták vírussal egész Itáliát.

És az min múlik, hogy ki fogad szót, s ki nem?

Mint oly sok minden az emberiség történetében: a hiedelmeken. Azon, hogy hiszünk-e a vezetőinknek, és hiszünk-e abban, hogy tudják az optimális megoldást.

Hihetünk?

Jobban járunk. Az emberek azt gondolják, hogy a kormány, a megye, a város, az orvosszövetség, az akárki majd jól felszámolja a krízist, hiszen a „központban” minden adat rendelkezésére áll, pontosan ismerik helyzetet, és ebből adódóan a megoldást is. Ami naiv hiedelem. Ugyanis a kormány, a megye, a város, az orvoskamara jelen esetben ugyanúgy sötétben tapogatózik, mint az átlagpolgár. Ők is pont azokat az információkat ismerik, mint a mezei érdeklődő, például én: a neten fellelhető adatokat, grafikonokat, a kínai, olasz, angol satöbbi esetek leírásait. És ezeket legjobb tudásuk szerint értelmezve jutnak az általam az imént vázolt „mentsük az öregeket”, vagy a „teszteljük végig a népet” verzióhoz. Egyelőre a legokosabb vezető sem tudja a tutit. Amiért nem kell szidni őt. Próbálkozik. Mindenki bizonytalan lenne, ha egy óra leforgása alatt, tucatnyi szempontot és lehetséges következményt mérlegelve kellene döntsön olyan kérdésekben, hogy bezárjam az összes iskolát, vagy sem. Fogadjuk el, hogy a vezető sem mindig dönt jól. És bárkit teszünk a helyére, az se képes mindig jól dönteni.

Nagy József interjúját Csányi Vilmossal a 24.hu közli.

(forrás: 24.hu)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink