A Budapesti Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója hiánypótló és egyedi kezdeményezést hirdetett meg, amelynek célja a szülés utáni lelki támogatás.
A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának diplomaosztó ünnepségén 514 végzős hallgató vette át oklevelét.
Több százan vettek részt a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika nyílt napján.
A családi adókedvezmény két lépcsőben történő megemelése is elindul a csed extra bevezetése mellett.
Kína az év végéig minden szakkórház számára kötelezővé teszi, hogy a vajúdó kismamák számára választható lehetőségként biztosítsák az epidurális érzéstelenítést.
A Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. nyerte el június 4-én az „Év Gyógyszere 2024” díjat az RSV elleni védőoltásával.
A Semmelweis Egyetem kutatói megerősítették, hogy a korán elkezdett aszpirinkezelés hatékonyan csökkenti a preeclampsia kockázatát.
Digitálisan is elérhetővé vált a várandósgondozási kiskönyv az EgészségAblakban, közölte a BM stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára.
Április az ICAN (International Caesarian Awareness Network) kezdeményezésére a császármetszéssel kapcsolatos informálódás, közbeszéd hónapja.
A szülés után halt meg egy kismama a nyíregyházi kórházban a múlt héten – írja az RTL Híradó értesülése nyomán a 24.hu.