Egészségipari, egészségügyi innovációk támogatására indít programot a kormány, a gyógyszer- és orvostechnikai, valamint kórházi innovációkra 27 milliárd forintot szánnak.
Úgy tűnik, nem csak a finanszírozás alapkérdéseiben van nézetkülönbség a Nemzetgazdasági Minisztérium és az egészségügyet felügyelő belügyi tárca között, de az események arra utalnak, hogy az intézmények eszközbeszerzése okán is elkezdődött a szkander – derült ki a XXXI. Magyarországi Egészségügyi Napokon, ahol az is elhangzott, jövőre 80 milliárd forintos többlethez jut az ágazat.
A 444 szerint a legrangosabb magyar és európai kutatási pályázatok vezetői írtak levelet Orbán Viktornak, hogy együtt tiltakozzanak a HUN-REN kutatóhálózat szétszedése ellen.
Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító DiscoverEU-programja keretében idén tavasszal 35 762 európai, köztük 787 magyar fiatal kap ingyenes európai vonatbérletet.