A kutatók mérföldkőnek tartják az eljárást, melyben sebészek genetikailag módosított disznómájat ültettek be egy élő emberi betegbe – a 444 szerint ez az első ilyen dokumentált eset.
Neuropathiáról beszélünk a perifériás vagy az autonóm idegek szerkezeti- vagy funkcionális károsodása esetén, melyek jellemzően érzészavarokat, motoros működési zavarokat vagy vegetatív diszfunkciókat eredményezhetnek.
A gyógyszerallergia hátterében leggyakrabban a nem szteroid gyulladáscsökkentők, a láz- és fájdalomcsilllapítók, valamint az antibiotikumok állnak. A gyógyszerallergia kivizsgálásának alapja a pontos anamnézis, a klinikai tünetek és a feltételezett immun-patomechanizmus, mindezek alapján gyógyszerallergia gyanúja esetén limfocita-transzformációs teszt, valamint in vivo tesztek, úgymint prick teszt, intradermális teszt, illetve patch teszt elvégzése javasolt. Amennyiben ezek a vizsgálatok negatívak, a következő lépés a gyógyszerterhelés. A szerző ismerteti az egyes provokációs próbák kivitelezési módjait, indikációit.
Ahogy emelkedik a tengervíz hőmérséklete Európa partjainál, a Vibrio baktériumok megjelenése is gyakoribbá válik – figyelmeztet az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ.
A Nutrients folyóiratban jelent meg spanyol kutatók cikke, amelyben különböző étrendek hatását vizsgálták a korábban nem-alkoholos zsírmáj betegségnek, újabban metabolikus diszfunkcióval összefüggő szteatózisos májbetegségnek (MASLD) nevezett, a világ népességének közel egyharmadát érintő állapot kezelésében.