Üdvözlendő lépésnek tartja a MOK a tervezett 510 milliárd forintos többletforrást, amely 4604 milliárd forintra emeli a szektor büdzséjét.
Felújíttatja a siófoki nővérszállóban működő háziorvosi rendelőket a város önkormányzata, közölte Lengyel Róbert, Siófok polgármestere.
Az évente kiadott, idén már 10. Lancet Countdown-jelentésben 30 ország 146 kutatója mérte fel a klímaváltozás következményeit a világ népességének egészségére, közli az InfoStart.
Átlagosan 17 százalékkal emelik az egészségügyi szakdolgozók bérét, ez 123 ezer dolgozó megélhetését és családjának biztonságát érinti.
A Lancet nagyszabású elemzése szerint a mesterséges intelligencia és a nukleáris háború akár a kihalásunkat is okozhatja, közli a Liner.
Figyelemre méltó földrajzi mintázatot mutatnak a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Kullancsfigyelő programjának 2026-os adatai.
Megvalósult a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház diagnosztikai épületének lég- és klímatechnikai rekonstrukciója.
Új diagnosztikai képalkotó berendezéseket, CT-t és MR-készüléket helyeztek üzembe Szombathelyen, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban.
Sorra valósulnak meg a Szegedi Tudományegyetem Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrum beruházásai.
Az egészségügy megfelelő szintre hozásához legalább 10-15 évre lesz szükség – mondta Svéd Tamás a HVG-nek adott interjúban.