A személyre szabott fájdalomcsillapítás a fájdalom erőssége és jellege mellett számos egyéb szempont, köztük a fennálló vagy a kórtörténetben szereplő alapbetegségek figyelembevételét is igényli. Az analgetikus létrának már az első lépcsőjén is analgetikumok és nemszteroid gyulladáscsökkentő (NSAID) hatóanyagok széles kínálata áll rendelkezésre. Az NSAID-ok – az analgetikumokhoz képest – jelentős gyulladáscsökkentő potenciállal is rendelkeznek. Ugyanakkor, az NSAID-okra sem szabad egységes kategóriaként tekinteni. Az egyes NSAID-ok ciklooxigenáz-1 és -2 enzimek irányába mutatott affinitása iránymutató a hatóanyagok gasztrointesztinális, illetve kardiovaszkuláris biztonságossága tekintetében.
Az utóbbi évtizedekben a túlsúly és az elhízás előfordulásának meredek emelkedése következtében az elhízáshoz kapcsolódó metabolikus és szervi eltérések is megszaporodtak, nemcsak a felnőtt, de a gyermek populációban is.
A diclofenac az egyik leggyakrabban használt nem szteroid gyulladáscsökkentő (NSAID) szer, mely gyulladáscsökkentő képességén túl fájdalom- és lázcsillapító hatással is rendelkezik. Hatása a ciklooxigenáz-1 (COX-1) és a ciklooxigenáz 2 (COX-2) enzim reverzibilis gátlásán alapul, melynek eredményeképp a prosztaglandin (PG) szintézis blokkolódik (1).
A mozgásszervi betegségek lefőbb tünete, amivel a betegek orvoshoz fordulnak, a fájdalom. A leggyakoribb mozgásszervi fájdalom a derékfájás, de az ízületi gyulladás és az arthrosis okozta mozgáskorlátozottság is fájdalommal jár. (1)
A vezető panasz felismerése a helyesen felvett kórelőzményen és fizikális vizsgálaton alapul. A leggyakoribb három vezető panasz, mellyel felkeresik a reumatológiai betegek az orvosukat: a fájdalom, a funkcionális károsodás és a deformitás. Ezek közül a fájdalom messze a leggyakoribb. Nemritkán többfajta panasz egyszerre is előfordulhat; így a fájdalom funkcionális vagy strukturális károsodással is járhat együtt. Ilyen esetben fel kell tenni a kérdést a betegnek, hogy melyik a legfontosabb panasza.