A dohányzási és nikotinfogyasztási szokások az elmúlt évtizedekben jelentős átalakuláson mentek keresztül.

A depresszió mára a világ második leggyakoribb munkaképesség-csökkenést okozó betegségévé vált, ám csak a páciensek töredéke jut adekvát ellátáshoz. Az innovatív gyógyszeres és agyi stimulációs terápiák mellett a korai beavatkozásokra, valamint az életmódon és reziliencián alapuló megelőzésre lenne szükség.

A mikrobiom összetételének átalakításával fejti ki neuroprotektív hatását az időablakos étkezés – ezt egyelőre állatkísérletekben sikerült bizonyítaniuk a kínai Chiba University és a Zhengzhou University kutatóinak, az eredményekról a Translational Psychiatry folyóiratban számoltak be.

A Chilében bevezetett, a magas zsírtartalmú, sóban vagy cukorban gazdag élelmiszereket célzó szabályozási csomag mérhetően csökkentette az iskolás gyermekek elhízásának kockázatát.

Meskó Bertalan orvosi jövőkutató szerint a tudományos döntésekben is nagyobb szerepet kell kapniuk a jövőkutatás gyakorlati módszereinek.

A nyelőcső betegségeiben szenvedő betegek számára jelenleg csak kevés hatékony kezelési lehetőség áll rendelkezésre. A gyógyszerek célzott eljuttatása ebbe a szervbe technikailag nehéz és gyakran jár nemkívánatos mellékhatásokkal.

A táplálásterápia a neurológiai betegek komplex ellátásának alapvető része, amely magában foglalja a tápláltsági állapot rendszeres felmérését, a személyre szabott dietoterápiát és szükség esetén az enterális táplálást.

Az irányelvek a béta-blokkolók alkalmazását kiemelten támogatják az emelkedett nyugalmi pulzusszámú (>80 ütés/perc) betegeknél, mivel a magas nyugalmi pulzusszám a szimpatikus túlműködés jele, amely a kedvezőtlen szívizom-átépülés fontos mozgatórugója magas vérnyomás és szívelégtelenség esetén. 

A cikk célja, hogy összefoglalja a HbA1c jelentőségét, a mérés indikációit, korlátait, valamint a szakdolgozók szerepét a betegedukációban és a hipoglikémia megelőzésében.

A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) és a kardiovaszkuláris betegségek együttes előfordulása gyakori és klinikailag kiemelt jelentőségű. A két kórkép közötti kapcsolat nem csupán közös rizikófaktorokra vezethető vissza, hanem komplex patofiziológiai mechanizmusokra, beleértve a szisztémás gyulladást, az oxidatív stresszt, az endotheldiszfunkciót és a neurohumorális aktivációt.