klinikai főorvos SE, Általános Orvostudományi Kar, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest Nagy Viktor L cikkei

Miközben a szívelégtelenség definíciója orvos-generációnként változik, abban mindenki megegyezik, hogy a diagnózis alapja a dyspnoe és az oedemaképződés észlelése.  A 2016-ban kiadott európai irányelv (ESC2016) a szívelégtelenséget olyan szerkezeti és funkcionális károsodásnak tartja, amelyben a szív csak megemelkedett töltőnyomás mellett képes elegendő oxigénnel ellátni a szövetek anyagcseréjét (1). A megemelkedett töltőnyomás önmagában elég nagy terhet ró a szívre és az érrendszerre, de fenntartása is kóros, hiszen csak nagyobb szimpatikus idegrendszeri és renin-angiotenzin-aldoszteron rendszeri aktivitás mellett lehetséges. A szívelégtelenség tehát olyan komplex klinikai szindróma, amely a bal kamra szisztolés és/vagy diasztolés funkciójának károsodásának következtében alakul ki.