Az eljárás segítségével a kutatók régóta vitatott idegtudományi kérdésekre szolgáltattak közvetlen kísérleti bizonyítékokat, és új modellt javasoltak a memória és a tanulás sejtszintű működésére.
A projekt során megszerzett tudás és technológiai eredmények jelentős előrelépést jelentenek a hematológiai diagnosztika pontosságának és megbízhatóságának növelésében.
A GyártásTrend a többi között arról kérdezte a minisztert, hogyan látja a hazai innovációs ökoszisztéma helyzetét, és milyen szerepet szán a minisztériumnak az innováció előmozdításában.
Kilencvenhárom hallgató fejezte be tanulmányait a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának orvosi diagnosztikai analitikus alapszakán, valamint az egészségpszichológia, a klinikai laboratóriumi kutató és a molekuláris biológia mesterszakon.
Az MTA elnöke és a tudományos-technológiai miniszter összehívta azt a kerekasztalt, amelynek résztvevői az Akadémiától 2019-ben elcsatolt kutatóhálózat jövőjéről egyeztettek.