Bár a kormány a tavaly év végi kórházi adósság teljes rendezését ígérte, a mostani kifizetésekből az látszik: nem minden intézmény jut hozzá a teljes összeghez – tudta meg a Népszava.
A belügyminiszter jogszabálytervezete szerint az elektronikus vényírási jogosultságot kibővítenék a gyógyszerészekre és szakápolókra is. Az orvosi kamara feldühítette a gyógyszerészeket.
Egy tervezet szerint jövőre az EESZT-ben lefoglalt időpontokról a betegek automatikus értesítést kapnának: ezzel orvosolnák, hogy sok beteg nem jelenik meg az előjegyzett vizsgálatokon, és nem értesíti az intézményt, közli az Economx.
A kormány 2026. január 1-től emelné a vérkészítmények térítési díját – derül ki a BM által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezetből, amit a Portolió szemléz.
Átalakítja a kormány a korábban 5,4 milliárd forintból megvásárolt magánszolgáltató cégeket, amelyekből létrehozza a Nemzeti Dialízis Központot, írja a hvg.hu.
A kabinet szándéka szerint megszüntetik a szakrendelőknek azt a lehetőségét, hogy csak a területükhöz tartozó betegekre korlátozzák az ellátást, írja a Népszava.