A Tudományos és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkárát bízta meg a Gondosóra program felülvizsgálatának és működése átalakításának irányításával a miniszter.
Rekordot döntött az oltásmentesítési eljárások és perek száma, 2026 első félévében már több közigazgatási per indult, mint a teljes előző évben. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) XXXI. Őszi Konferenciáján az is kiderült, hogy visszájára sült el a márciusi törvénymódosítás.
Európa éppen most kapcsol magasabb fokozatba, a következő lépésekről pedig november 25-én a budapesti Digital Health Summit szakmai előadói is beszámolnak.
A képviselők hétfő este lefolytatták a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött egészségügyi kamarai törvény vitáját a parlamentben, kedden pedig módosították a jogszabályt.