A Lennox–Gastaut-szindróma (LGS) egy ritka, heterogén etiológiájú, gyermekkori indulású epilepsziabetegség. A rohamok kezelését a terápiarezisztencia, a következményes kognitív hanyatlás, valamint az egységes terápiás elvek hiánya is nehezíti.

A neuropátia a perifériás idegrendszer normál működésének megváltozása, melyet valamilyen befolyásoló tényező okoz. Számos tényező és meglévő betegség is okozhat perifériás neuropátiát, de a betegség kialakulásának második leggyakoribb oka az alkohol. Magyarországon a felnőtt lakosság 21,3 százaléka alkoholbeteg vagy magas kockázatú ivó. Az alkohol elhagyása mellett életmódbeli változtatásokra is szükség van, rendszeres mentális és addiktológiai gondozás szükséges, ideértve az önsegítő csoportokba való irányítást mind a kliens, mind a hozzátartozók számára.

A környéki idegrendszer megbetegedéseit összefoglaló néven neuropátiáknak hívjuk. A neuropátiák jóval gyakoribbak, mint a központi idegrendszer betegségei, mégis méltatlanul a neurológia „perifériáján” helyezkednek el.

Az epilepsziabetegség nem megfelelő kezelése jelentős mortalitási rizikót jelent. A farmakológiai terápia fokális rohamok esetén 57, míg generalizált esetekben 85 százalékban eredményez rohammentességet.

A Lennox–Gastaut-szindróma (LGS) egy ritka és igen súlyos epilepsziabetegség. 55 évvel ezelőtt írta le először a kórképet a marseille-i Henri Gastaut, majd a jellegzetes EEG- (elektroenkefalogram) eltéréseket a Bostonban dolgozó William Lennox.

A reumatológiai betegségek legfőbb tünete a mozgásszervi fájdalom, ennek megfelelően a reumatológiai gyógyszeres terápia egyik legfontosabb törekvése a fájdalom és gyulladás csillapítása, optimális esetben megszüntetése.

Az Egészségügyi Világszervezet háromlépcsős analgetikus létrája egy széles körben alkalmazható iránymutatás, amely az akut és a krónikus fájdalmak csillapításában egyaránt alapul vehető. Lépcsőfokai – az elmúlt évtizedekben is és napjainkban is – a minél hatékonyabb és minél inkább személyre szabott fájdalomcsillapítást célzó szakmai javaslatok fókuszában állnak.

A neuropathiák gyakran társulnak népbetegségekhez, úgymint a cukorbetegséghez, hypothyreosishoz, de számos egyéb ritkább kórkép kísérőjelensége lehet. A neuropathiák gyakoriságuk ellenére sokszor aluldiagnosztizáltak, de az is előfordul, hogy a perifériás neuropathia hívja fel a figyelmet egy betegségre, vagy hiányállapotra. A szerzők az alapellátásban foglalkozó kollégák részére összefoglalják a leggyakoribb tüneteket, a neuropathiák patogenezisen alapuló osztályozását, a legfontosabb diagnosztikai és kezelési módszereket.

A posztoperatív fájdalomcsillapítás jelentőségét az adja, hogy még ma, az oly hatékony készítmények mellett is, melyek rendelkezésünkre állnak, a betegek 20-40%-a kénytelen erős fájdalmat megélni a műtét utáni időszakban!

A fájdalom fontos és gyakori egészségügyi problémát képez évezredek óta, és az alapellátásban is az orvoshoz fordulás egyik leggyakoribb oka (1, 2). A fájdalom lehet lokalizált (helyi) vagy generalizált (általános), akut (heveny), mely napokon belül vagy maximum egy hét alatt elmúlik, vagy hosszabban tartó, krónikus (idült), amely hetekig vagy hosszabb ideig is eltarthat.