A PTE Szentágothai János Kutatóközpontja november 10-én tizenharmadik alkalommal tartotta hagyományos Szentágothai Napját.
Junior Prima Díjat nyert dr. Lanszki Zsófia, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratórium fiatal kutatója.
Az Integrált Irányítási Rendszer, a Certunion Hungary Kft. független auditorai által bizonyította, hogy megfelel a legszigorúbb előírásoknak.
A PTE BSL-4-es laboratóriuma máig Közép-Európa egyetlen olyan magas biobiztonsági létesítménye, amely kizárólag kutatási célokat szolgál.
A SENTINEL projekt legkorszerűbb diagnosztikai technológiák bevezetésével kívánja forradalmasítani a fertőző betegségek korai kimutatási lehetőségeit.
Kutatások beizonyították, hogy az ultrahőkezelt tej is megőrzi a kórokozók genetikai nyomait, lehetővé téve ezzel a járványok előrejelzését.
Két együttműködési megállapodást kötött a Pécsi Tudományegyetem és a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Az egészségügyért felelős Belügyminisztérium nem érzi illetékesnek magát, hogy véleményt alkosson az ügyben, írja a Népszava.
A PTE Virológiai Nemzeti Laboratóriuma és a RoLink Biotechnology Kft. együttesen új korszakot nyit a járványok elleni védekezésben.
A november 11-én megrendezett XIII. Szentágothai Napon a hagyományokhoz híven átadták a Szentágothai díjat és a junior Szentágothai díjat is.