Ünnepélyes keretek között avatták fel dr. Méhes Károly, a magyar gyermekgyógyászat és orvosi genetika meghatározó alakjának szobrát Pécsett.
Papp Zoltán professzort, a szülészeti genetika úttörőjét nem kell bemutatni a hazai orvostársadalomnak. A Medical Tribune-nek adott exkluzív interjújában betekinthetünk a kezdetekbe, a magyar tudomány történetének fontos fejezetébe.
Immár 30. alkalommal ünnepelték az Ápolók Nemzetközi napját a Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézetben.
Az ÁEEK Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatósága közzétette az idei Rezidens Támogatási Program pályázati felhívásait.
Még valamivel több mint két hétig lehet jelentkezni a rezidensösztöndíjakra, jelezte az Emmi parlamenti államtitkára.
Minden igyekezet ellenére úgy tűnik, tavalyhoz képest nem változott az egészségügyben a hiányszakmák listája – írja az MNO.
Az ösztöndíjasok havi 100-200 ezer forintban részesülhetnek. A kormány a programra eddig több mint 4,5 milliárd forint biztosított.
Orvosolta a szaktárca a szakorvos-jelöltek régi sérelmét: internetes regisztráció gyorsítja az ösztöndíjak utalását.
Öt év alatt megduplázódott a pályakezdő rezidensek száma, közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára.
Az idei Rezidens Támogatási Programra minden eddiginél többen jelentkeztek – derül ki az Egészségügyért Felelős Államtitkárság közleményéből.