A Magyar Kardiológusok Társasága szerint a modern, matematikai alapú kockázatbecslés tünetmentes állapotban is képes előrejelezni a következő 10 év kritikus eseményeit.
A Richter Gedeon Nyrt. 2025-ben is Richter Érdemérem Díjjal fejezte ki megbecsülését azoknak az orvosoknak, akik nap mint nap a betegekért, a magyar egészségügy fejlődéséért dolgoznak.
Egy friss, a Novo Nordisk megbízásából, a magyar lakosság körében végzett reprezentatív kutatás szerint a fogyni vágyók 88 százaléka számára fontos a jövőbeni betegségek megelőzése.
Negyedik alkalommal hirdeti meg a nívós szakmai elismeréssel és kategóriánként kétmillió forint díjazással járó Richter Érdemérem Díjat a háziorvosok körében a Richter Gedeon Nyrt.
Idén tavasszal bővült a háziorvosi kompetenciák köre, és megjelent az a rendelet is, amely a szakdolgozók által ellátható feladatok listáját tartalmazza. Az aktuális szakpolitikai döntések hatásai mellett az alapellátás napi – avagy évek óta tartó – problémáit is górcső alá vettük Szeszák Ferenc berettyóújfalui háziorvossal.
Az aranyereket érintő betegség gyakori kórkép, melynek kialakulása általában 45-65 éves kor között figyelhető meg, és tünetei a minimális kényelmetlenségtől a gyötrő fájdalomig terjedhetnek.