Szeptember 25-26. között rendezi meg szokásos tudományos ülését a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság Dél-Dunántúli Szekciója.
A da Vinci X lágyszöveti robotsebészeti rendszer három területén teszi lehetővé a robotasszisztált műtéti technológia bevezetését.
Tervszerűen klimatizálják a betegellátó helyiségeket a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában.
A női reproduktív egészség területén dolgozó civil szervezetek és szakértők először vehettek részt minisztériumi egyeztetésen.
Megtört az orvosi létszám évek óta tartó emelkedése, az aktív orvosok száma 2,3 százalékkal csökkent, írja az Economx.
A Budai Perinatális Központ első európai születésházként és perinatális központként nyerte el az International Childbirth Initiative (ICI) Phase 1 – Initiator státuszát.
A nők reproduktív egészségével és jogaival foglalkozó érdekvédelmi szervezetek részt vennének a szívhangrendeletről szóló vitában.
Beüzemelték az új CT-készüléket a Fejér megyei Szent György kórházban, így a berendezés már a mindennapi betegellátást szolgálja.
Átmenetileg másik épületrészbe költöztették a szülészeti osztályának gyermekágyas részlegét, miután ágyi poloskák nyomaira bukkantak.
Kísérleti programot indított az amszterdami OLVG kórház a terhesség 22. és 24. hete közötti abortuszok elvégzésére, írta az NlTimes hírportál.