A Parkinson-kór (PK) progresszív lefolyású neurodegeneratív betegség, melynek a négy legismertebb motoros tünete a nyugalmi tremor, a rigor, a bradykinesia és a betegség későbbi stádiumaiban kialakuló tartási instabilitas. A motoros tünetek mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a nem motoros tünetek (NMS) is, melyek már a betegség kezdeti, prodromális szakaszában megjelenhetnek és a betegség előrehaladtával súlyosbodnak. A nem motoros tünetek felismerése és kezelése alapvető fontosságú a betegek életminőségének szempontjából.
A Parkinson-kór a második leggyakoribb neurodegeneratív betegség, mely évről-évre egyre nagyobb népegészségügyi és gazdasági terhet jelent a társadalmak számára. A betegségben számos motoros és nem-motoros tünet keveredik egymással, melyek jelentősen ronthatják a betegek és nem utolsósorban gondozóik életminőségét. A diagnózis mai napig elsődlegesen a motoros tünetek meglétén alapszik, habár bizonyos kiegészítő vizsgálatok a diagnosztikában segítségül lehetnek. A helyes diagnózis és a klinikai tünetek pontos ismerete az alapja a betegek megfelelő, hosszú távú és személyre szabott kezelésének.
A menopauzával kapcsolatos, mélyen gyökerező tabuk ledöntését, a munkahelyi érzékenyítést és az orvosszakmai szemléletváltást tűzte ki célul a Magyar Menopausa Társaság és az Astellas 2026 áprilisában induló „Agent Menopause” kampánya.
A ritkán előforduló neuroendokrin daganatok többnyire a tápcsatorna és a tüdő területén találhatók, és attól függően, hogy termelnek-e valamilyen hormonhatású anyagot, funkcionáló és nem funkcionáló altípusokat különböztethetünk meg.
A szédülés és egyensúlyzavar a klinikai gyakorlat gyakori, heterogén eredetű tünetegyüttese. A differenciáldiagnosztika a jóindulatú perifériás kórképektől az életet veszélyeztető centrális okokig terjed, ezért strukturált megközelítést igényel. A szédülés ellátásának kulcsa a szindrómaalapú triázs, a standardizált bedside tesztek szakszerű alkalmazása, a célzott képalkotás és a bizonyítékokon alapuló, lépcsőzetes terápia.
Az alkoholizmus alapvetően pszichés függőség, maladaptív reakció a környezeti hatásokra. És ez még akkor is igaz, ha genetikailag determinált betegségről van szó.
A bőr, köröm és nyálkahártya gombás fertőzései világszerte gyakori problémát jelentenek. Kialakulásukban nagy szerepe van a hajlamosító tényezőknek, mint például a fokozott izzadás, a zárt öltözködés vagy a társuló betegségek. A leggyakoribb formák közé tartozik a körömgomba, a felületes bőrgomba, valamint egyes Candida-fertőzések. A kezelést meghatározza a fertőzés kiterjedtsége, a lokalizáció, a beteg kora, általános állapota és társbetegségei is. Enyhe esetekben helyi készítmények, súlyosabb vagy kiterjedt fertőzések esetén szisztémás antifungális szerek alkalmazása javasolt. A sikeres terápia kulcsa a megfelelő szer megválasztása, a kezelési idő betartása, a társbetegségek kezelése, valamint az életmódbeli tényezők optimalizálása. A célzott és időben elkezdett kezeléssel, valamint az életmódbeli ajánlások betartásával a legtöbb esetben teljes és tartós gyógyulás érhető el.