A hatékony és értékalapú egészségügy felé szeretne mozdulni a kormány, azonban ehhez sok akadályt kell leküzdeni, mondta az egészségügyi miniszter egy budapesti szakmai konferencián.
Fontos változás történt az emlődaganat miatt kezelt, örökletes BRCA1 vagy BRCA2 géneltéréssel élő betegek számára, közli az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület.
Megvan már az értékmérési és a betegképviseleti koordinátor, de eddig csak három új embert tudtak behúzni az átalakuló egészségbiztosítóhoz – mondta el a Magyar Egészség-Gazdaságtani Társaság konferenciáján Kaló Zoltán, írja a Telex.
Várhatóan egy-két héten belül átalakul az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja, felülírva a NEAK 2025 áprilisában bevezetett szabályozását.
Az ágazatvezetés egyes intézkedésekből még nem rajzolódik ki, milyen egészségügyi rendszert akar felépíteni a kormány – ezért átfogó ágazati stratégiát sürget Sinkó Eszter, míg Orosz Éva szerint nem feltétlenül kell kész tervet letenni az asztalra.
A kórházi túlsúly csökkentésében, a járóbeteg-ellátás megerősítésében és a betegutak újraszervezésének szükségességében nagyjából egyetértettek az egészségpolitikai fórum résztvevői az önálló járóbeteg-szakellátók éves konferenciáján Balatonfüreden.
Első alkalommal rendezett betegképviseleti fórumot a NEAK/OEP. A cél a közvetlen párbeszéd elindítása volt az egészségbiztosító és a betegeket, betegcsoportokat képviselő szervezetek, személyek között.