Panoráma
8
2011.
december
5.
M
edical
T
ribune
ponti szinten az ágazat fôszereplôi
(Országos Egészségbiztosítási Pénz-
tár, Állami Népegészségügyi és
Tisztiorvosi Szolgálat, GYEMSZI,
ágazati minisztérium) között. Az
OEP-GYEMSZI közötti határvil-
longásról egyelôre csak pletykák
vannak, élesbe fordulhat azonban
a GYEMSZI-ÁNTSZ közötti ellen-
tét, mégpedig a betegek és az intéz-
mények szempontjából elsôrendûen
fontos kérdésekben. E két szervezet
közé szorulhat ugyanis a területi
ellátási kötelezettségek meghatáro-
zása, illetve a kapacitások elosztása
az adott térség egészségügyi szolgál-
tatatói között. Az Országos Tiszti-
orvosi Szolgálatnak jelenlegi kizáró-
lagos kompetenciáját ugyanis meg
kell majd osztania az e témakörök-
ben javaslattételi és elôzetes egyet-
értési jogot kapó Területi Egészség-
szervezési Központokkal.
Az egészségügyi dolgozók köré-
ben, állítják a megkérdezettek,
nyugalom honol, amit annak tud-
nak be, hogy a szaktárca sokszor
és nyomatékosan közölte: az alkal-
mazottak helyzetét nem érintik a
jelenlegi változások. Ami az egyéb
személyi kérdéseket illeti, arról
egyelôre annyit tudni – az államo-
sításról szóló törvénytervezetbôl –,
hogy e jogszabály hatálybalépése és
2012. március 31. között pályáza-
tot kell kiírni az állami tulajdonba
kerülô megyei és fôvárosi kórhá-
zak fôigazgatói, gazdasági igaz-
gatói posztjaira. De hogy ennek
elbírálásáig kik és milyen megbízás
alapján viszik majd az intézményi
ügyeket, nem tudtak válaszolni
a megkérdezett igazgatók. Akik
sajátos helyzetüknek megfelelôen
élték át az eddigieket és várják a
folytatást. Van, aki kimondottan
örül, hogy az állam visszaveszi
közvetlen irányító szerepét, mások
– a korábbi reformok idô elôtti
kivérzésének ismeretében – két-
kedve fogadják a siker lehetôségét,
s akadnak persze olyanok is, akik
úgy vélik, nem biztos, hogy ez az
egyedül üdvözítô módja az egész-
ségügy talpra állításának. Azt
viszont nem a hivatalban lévôk,
hanem egy ma már nyugdíjas, egy-
kori fôigazgató fogalmazta meg:
van abban némi perverzitás, hogy
elôre bejelentik mindazok felmen-
tését, akikre a struktúraátalakí-
tás elsô, legfontosabb lépéseinek
megtételét bízzák. Mindeközben
pedig azt várják tôlük, hogy ôk
konfrontálódjanak a betegekkel és
a dolgozókkal. Az idôsebb generá-
ció ezt már biztosan nem vállalja
– mondja, így automatikusan meg-
valósulhat a tárca által oly hôn
vágyott generációváltás.
Horváth Judit
parlamentben végsô döntésre váró
úgynevezett államosítási, számos
egészségügyi jogszabályt módosító
salátatörvény sem ad választ az
új struktúrára vonatkozó minden
kérdésre. S a sokszor tettenérhetô
értetlenkedés talán éppen azzal
magyarázható, hogy salátákban
íródik fel az új struktúra.
Fából vaskarika?
Nemigen érthetô például, hogy
miközben az új rendszer egyik fon-
tos intézményi szereplôjét, a tér-
ségi egészségszervezési központo-
kat lényegében nevesítik, az ezeket
központilag irányító GYEMSZI
nevét le nem írnák, helyette rendre
kijelölt államigazgatási szervrôl
szólnak az új paragrafusok. Ez
pedig azt sugallja, mintha még
mindig nem dôlt volna el, hogy az
elsô lépésben államosított kórhá-
zak fenntartói jogait ez a számos
háttérintézménybôl összeszerkesz-
tett gigaszervezet gyakorolja-e
majd, s végzi érdemi irányításukat,
vagy más szervezet is megjelenhet
még a képben.
Ráadásul egyes elemek, mintha
Molnár Lajos
köpenyébôl búj-
tak volna ki, miközben ugyanis
az új struktúrában nem kapná-
nak helyet és szerepet a regioná-
lis egészségügyi tanácsok (RET)
– amelyek megszüntetésérôl már
korábban intézkedtek –, most
mintha újraélednének a térségi
egészségügyi tanácsok (TET) képé-
ben. Az évente négyszer ülésezô,
10–12 tagú testületek léte nehezen
indokolható: nincs valódi hatás-
körük, hiszen mindössze vélemé-
nyezési jog illeti majd meg ôket.
A RET tapasztalatain okulva bát-
ran állítható, hogy hatáskör nél-
kül csak idôt és pénzt visznek a
rendszerbôl, lényegtelen és felesle-
ges szervezetté válnak majd.
Furcsa és kissé érthetetlen is, hogy
a jogszabály miért delegálja a fenn-
tartói jogok zömét a NEFMI elsô
számú vezetôjére. Azon túlmenôsen,
hogy ezzel az intézkedéssel a jogal-
kotó megkérdôjelezi a tényleges
fenntartó létét, felesleges admi-
nisztrációs terhet és ebbôl adódó
felelôsséget zúdít a miniszterre.
Kérdéses az is, milyen lesz a pon
tos munkamegosztás térségi és köz-
kat, s ezután 10 napjuk van arra,
hogy igent vagy nemet mondja-
nak, esetleg újabb információkat,
dokumentumokat kérjenek. Azt,
hogy ki van a vonal végén, nem
tudni, vagy ha tudják is az igazga-
tók, nem árulják el.
A megkérdezettek egyébként
elismerik: az ügyköri listával kap-
csolatban tett észrevételeik meg-
hallgatásra találtak, s az elsô, meg-
fogalmazásuk szerint igen „durva”
tervezet javaslataik alapján jóval
emberszabásúbb lett. Így például
a folyamatos mûködéshez szüksé-
ges beszerzésekre fordítható kere-
tük emelkedett, s nem jóváhagyás,
csupán tájékoztatási kötelezettség
társul hozzá.
Túlzás lenne persze azt állítani,
hogy a központi irányítás megjele-
nése mindenkit osztatlan örömmel
tölt el. Az intézmények jelenlegi
tulajdonosai, az önkormányzatok
például azt nehezményezik, hogy a
kormány már a tényleges vagyonát-
ruházás elôtt rátette a kezét az ingó
és ingatlanvagyonra. (A törvény
értelmében az áprilisi állapot szerint
kell a vagyonleltárt elkészíteniük a
helyhatóságoknak.) Más kérdés,
hogy e kifogás vélhetôen legfeljebb
a politika hátsó szobáiban fogalma-
zódik meg a maga nyers formájá-
ban. A nagyközönség – s köztük az
egészségügyi szakma is – legfeljebb
a kormány-kormánypárti frakciók-
önkormányzati szövetségek szö-
vevényes, külsô körülményektôl
sem független, kölcsönös nyomás-
gyakorlással izmozó kapcsolatáról
kiszivárgó hírek – álhírek? – alapján
gondolja: míg egyik oldalon a párt-
és a parlamenti frakciófegyelem,
addig a másikon az adósság átvál-
lalása, s a jövôre szóló egzisztenciá-
lis lehetôségek felvázolása vagy épp
leradírozása tartja zárt körön belül
a nézetkülönbségeket. Így arról is
csak pletyka szinten hallani, hogy
az önkormányzatoknak elegük van
a GYEMSZI okvetetlenkedéseibôl.
Olyannyira, hogy idôközben a par-
lament elé került egy képviselôi
indítvány, amely ismét megpróbálta
a kormányhivatalokat helyzetbe
hozni, s velük átvetetni a többi
önkormányzati tulajdonnal együtt
az egészségügyi ingatlanokat is.
A folytatásra persze mindenki
kíváncsi, annál is inkább, mivel a
szerzôdés módosításáról, vagy még
arról is, ha újságíró fordul infor-
mációt kérve az adott kórházhoz.
Ugyancsak tájékoztatási kötele-
zettség „terheli” a peres és uniós
ügyeket, vagy bármilyen hatósági
megkeresést.
Anevükelhallgatásaellenére igen
óvatosan nyilatkozó fôigazgatók
többek között épp ez utóbbit kifo-
gásolják erôsen, mondván, egy
több milliárdos nagyüzemként
mûködô kórházba naponta több
tucat hatósági megkeresés érkezik,
meglehetôsen rövid határidôt adva
az intézkedésre. A rendôrség pél-
dául általában öt napon belül kéri
postázni a kikért látleletet. Közben
azonban minden megkeresésrôl
tájékoztatni kell a GYEMSZI-t is,
amit konkrétan megfogalmazva
nem, csupán körülírva mondanak
feleslegesnek az érintettek. A sok-
féle jóváhagyás, kérés és tájékozta-
tás egyébként jelentôs többletmun-
kát ró az intézményekre, amelyek
különféle módokon „ugorják
át” ezt az akadályt. Van, ahol a
különbözô szakterületek illetékes
kórházi vezetôi szétosztották egy-
más között e feladatokat, így min-
denki a saját kompetenciaterületét
illetô ügyek esetén lép kapcsolatba
a központtal.
A virtuális ügyintézés hajnala
Az egészségügyi szolgáltatók
nehezményezik és problémásnak
érzik a most bevezetendô ügyinté-
zési metódust. Embert nem látnak,
csak monitort, mivel az eszmecsere
– legyen bármi is a tartalma – szi-
gorúan e-mailben történik. A ten-
nivalók elsô lépéseként a levélben
jelezni kell, hogy melyik ügykör-
ben (mindegyik külön azonosító-
val rendelkezik) mit szeretnének
jóváhagyatni. A rendszer – s a túl-
oldalán álló szakértôk – ezt három
napig „vizsgálják”, majd bekérik
az ügyhöz tartozó dokumentumo-
Ez utóbbi persze elsôsorban
azoknak hír, akik az 1980-as
évek második felében kiharcolták
a tb-alapok kasszájának kieme-
lését a központi költségvetésbôl.
Ez volt az akkoriban már formá-
lódó egészségügyi reformelkép-
zelések elsô kézzelfogható ered-
ménye. A változásokat tervezô
szakpolitikusok akkor még úgy
vélték, az államtól idôvel függet-
lenített, önálló járulékbevétellel
rendelkezô – s némi vagyonjutta-
tással kistafírozott – alapok képe-
sek lesznek önfenntartóvá válni.
Tévedtek. Az egészségügy vissza-
államosítása ezzel a lépéssel válik
teljessé. Igaz, odáig még hosszú
út vezet.
Alig marad mozgástér
Az elsô körben állami tulajdonba
kerülô megyei és fôvárosi kórhá-
zak vezetôi november közepétôl
gyakorolják, milyen is az, ami-
kor minden fontos lépésüket jóvá
kell hagyatni. Arra, hogy melyek
ezek, a Gyógyszerészeti és Egész-
ségügyi Minôség- és Szervezetfej-
lesztési Intézet, a GYEMSZI által
összeállított és szétküldött ügy-
köri listából lehet választ kapni.
Jóváhagyást kell kérni például
bármely, az ingó és ingatlanva-
gyont érintô intézkedéshez, vagy
például ahhoz, hogy az intézmény
átütemezze az adósságát, esetleg
faktorálja azt. Ugyanez a szigorú
szabály vonatkozik többek között
a munkaerô foglalkoztatásá-
hoz kapcsolódó egyéb jogosítvá-
nyokra, így a különféle juttatások
kifizetésére, új állások meghirde-
tésére létszámkereten felül, vagy
bármilyen egyéb szerzôdéses jut-
tatásról szóló megállapodás meg-
kötésére, illetve módosítására.
Nem adományozhatnak önál-
lóan címeket sem – bár az érin-
tettek vélhetôen ezt fájlalják a
legkevésbé. Az viszont nyilván a
vezetôk elevenébe vág, hogy önál-
lóan egyetlen felsôvezetôt sem
nevezhetnek ki, válthatnak le,
mint ahogy nem módosíthatják
munkavégzésük feltételeit sem. S
ha még ez sem elég, az áthelye-
zésekhez is jóváhagyást kell kérni
a messzi, virtuális központtól,
önállóan semmiféle munkajogi
szerzôdést nem köthetnek. Köz-
ponti beleegyezés szükséges bár-
mely beruházáshoz, a közbeszer-
zés indításához vagy egyéb anyagi
természetû kötelezettségvállalás-
hoz bruttó 5 millió Ft felett.
Nem csekély azoknak az ügyek-
nek a listája sem, amelyekrôl csak
tájékoztatást kér a GYEMSZI.
Így többek között a finanszírozási
A január elsejétôl állami tulajdonba kerülô kórházak igazgatói
rövid futószárra téve néhány hete megtapasztalhatják, milyen is
lehetett egykor a központi irányítás. Igaz, a kor követelményei
nek megfelelôen a centrumnak ma már nem arca, hanem e-mail
címe van. S hogy a visszafordulás teljessé váljék, alig néhány
napja az is kiderült, hogy a társadalombiztosítási alapok büdzséje
2012-ben a központi költségvetés szerves részévé válik.
Útban az adóból finanszírozott egészségügy felé
Immár szokásos módon, egy pénteken benyújtott törvénytervezetbôl derült ki, hogy megszûnik a társadalombiztosítási
alapok relatív önállósága, az egészség- és a nyugdíjbiztosítási alap lényegében beolvad a központi költségvetésbe.
Az elsô Orbán-kormány nemcsak a tb önkormányzatokat számolta fel 1998-ben egy mozdulattal, hanem a központi
költségvetés és az e-alap totális elkülönítését is. Bár az e-alap kiadásai és bevételei külön szerepeltek, de helyük ettôl fogva
ismét a központi költségvetés volt. Most ez a választóvonal is eltûnik, a két kassza – akár csak az 1980-as években – ismét
eggyé válik. Attól azonban nem kell félni, hogy ezt követôen akár az egykor volt társadalombiztosítási fôigazgatóság is
feltámad poraiból. S nem csak azért, mert az akkori szakszervezetek ma már csak árnyékai önmaguknak. A cél, immáron
túllépve a bismarck-i társadalombiztosításon, az angol állami modell felé történô közelítés. Ezt szolgálta egyébként az a
néhány hete elfogadott elôterjesztés is, amely megszüntette a munkaadók által fizetett járulék elnevezését, levéve egyút-
tal róla azt a pántlikát, amely az e-alapnak címkézte e bevételt. A kormányzati kiindulópont egyértelmû: mivel ma már
az e-alap bevételeinek több mint fele a központi költségvetésbôl származik – s a demográfiai kilátásokat távlatosan, a
munkaerôpiaci helyzetet pedig rövid távon szemlélve sokkal jobb nem lesz a helyzet –, megoldásnak az adóból finanszíro-
zott állami egészségügy kínálkozik. Ezen az úton lépkedünk.
Központi irányítás: vajon ki van a vonal végén?
Futószáron vezetett fôigazgatók
Fotó: Dreamstime