2011. 1. szám
Terápiamenedzsment
28 | Praxismenedzsment
kezében van, a beteg szerepe pedig az
általa adott utasítások passzív elfoga-
dására, követésére korlátozódik. Eb-
ben a hierarchikus logikában a beteg-
együttmûködés a szülô szerepét játszó
orvostól függ, akinek utasítását a rá
„gyermekként” támaszkodó betegnek el
kell fogadnia.
A gyakorlati tapasztalatok alapján a
beteg-együttmûködésnek ez a hagyomá-
nyos megközelítése – amely a kezelôor-
vost helyezte középpontba – alkalmatlan
mind az orvosok, mind a betegek szem-
szögébôl. Egyfelôl a kezelôorvosoknak
nincs elég idejük és erôforrásuk arra, hogy
a betegeket azok tudatos együttmûködése
nélkül vegyék rá a terápiás elôírások kö-
vetésére. Másfelôl az „emancipált” be-
tegek egyre több forrásból jutnak infor-
mációhoz a terápiákat illetôen; sokan
közülük megosztják egymással tapaszta-
lataikat, és igényt tartanak arra, hogy or-
vosukkal együtt tudjanak gondolkodni.
Harmadrészt világossá vált, hogy külsô
motiválás helyett valódi belsô motiváció
kell a beteg-együttmûködés javításához, s
ha a betegben ez nincs meg, az egészség-
ügyi szakemberek hiába adnak közvetlen
utasításokat.
A belsô motiváció életre hívásakor a be-
tegek egészségtudatosságára és gyógyulni
akarására kell építeni, ami a közvetlen uta-
sításnál jóval nehezebb feladat. A beteg-
együttmûködésnek ezt a korszerûbb, be-
tegközpontú felfogását jelöli az
adheren
cia
szó, amelyben a betegnek a terápiához
való „ragaszkodása” fejezôdik ki. Az ad-
herencia szinonimájának a
terápiahûség
kifejezést tekinthetjük, amelyet általában
valamely konkrét terápia – nem feltétle-
nül készítmény, hanem akár hatóanyag
vagy hatóanyag-csoport – vonatkozásá-
ban használunk. Így például beszélhe-
tünk a terápiahûség fokozásának szük-
ségességérôl az orális antidiabetikumok
esetében általában, vagy a sitagliptin ha-
tóanyag kapcsán konkrétabban. Angolul
az adherenciát, illetve a terápiahûséget
egyaránt
patient adherence
-nek, vagy
ad
herence to treatment
-nek szokták nevezni.
További – új keletû és egyelôre kevésbé
elterjedt–fogalomabeteg-együttmûködés
jelölésére a
konkordancia
(concordance).
A konkordancia az adherenciának az az
esete, amikor a kezelôorvos, az egészség-
ügyi szakszemélyzet más tagjai, vala-
mint a páciens között teljes konszenzus
alakul ki a kezelés fôbb jellemzôi tekin-
tetében. A konkordanciát olykor a beteg-
együttmûködés jövôbeli modelljeként
említik; egyelôre inkább tekinthetô egy
kívánatos állapot felvázolásának, mint-
sem mûködô gyakorlatnak.
A beteg-együttmûködés kapcsán még
egy fogalmat kell értelmeznünk: ez a
perzisztencia
(persistence). A perzisz-
tencia az az idôtartam, ameddig a be-
teg egy adott terápiát ténylegesen foly-
tat – ez az adherencia legkönnyebben és
legobjektívebben megragadható indikáto-
ra. A megfelelô perzisztencia különösen
az olyan készítmények esetében fontos,
amelyeknél a terápia idô elôtti félbesza-
kítása az egész kezelés eredményét ve-
szélyezteti. Minden beteg esetében elô-
fordulhatnak azonban hosszabb-rövidebb
„kihagyások” (például szabadság, hétvé-
gi kirándulás vagy egyszerû feledékeny-
ség miatt), így valamilyen konszenzusos
definícióra van szükség a tekintetben,
hogy legfeljebb milyen hosszúságú terápi-
ás szünet esetén tekinthetünk egy beteget
terápián maradónak (perzisztensnek).
A Nemzetközi Gyógyszer-gazdaságtani
Társaság (ISPOR) definíciója – tartós ke-
zelés esetén – maximum 60 napnyi kiha-
gyást enged meg. Azt, hogy a gyógyszeres
terápiában részesülô páciensek közül a
terápia megkezdését követô meghatározott
idô (3, 6, 12 hónap) múlva mennyien foly-
tatják még terápiát, a perzisztenciagörbék
mutatják. A perzisztenciagörbék csak azo-
kat a pácienseket veszik figyelembe, akik
esetében a kihagyás a megengedett (60 na-
pos) idôtartamon belül marad.
Perzisztenciagörbék felállíthatók konk
rét készítményre, hatóanyagra (ez eset-
ben az azonos hatóanyagú készítmények
közötti váltás terápián maradásnak mi
nôsül), valamint hatóanyag-csoportra
(ekkor az analógok közötti váltást is terá-
pián maradásnak tekintjük).
Dankó Dávid, Corvinus Egyetem
idô
(hónap)
1 2 3 4 5 6
100
80
60
40
20
7 8 9 10 11 12
„A” készítmény
„B” készítmény
Különbség a két készítményre
jellemzô átlagos perzisztencia között
A 6. és 12. hónap között
terápiáról elveszített
betegek