Praxismenedzsment | 25
Terápiamenedzsment
2011. 1. szám
– Vannak még tartalékok a gyógyszer
költségek megfékezésére az OEP tarso
lyában?
– Egyelôre azzal is megelégszünk, ha
a Széll Kálmán Terv januárban belépô
újabb elemeit megvalósítjuk. Az egyik
ilyen az úgynevezett biológiai terápi-
ák finanszírozási problémájának me
nedzselése, mert a következô gyógyszer-
piaci árrobbanás részben e területen vár-
ható. A különféle krónikus betegségek
gyógyszereinek egyre nagyobb hányadát
teszik ki ezek a nagyon drága, biotech-
nológiai eredetû szerek. Míg 2006-ban e
termékek részesedése az onkológiai te-
rápiákban 9 százaléknyi volt, addig 2011
elsô felében már 24 százalék, ami körül-
belül 50 milliárd forintos kiadást jelent.
Régóta beszélünk arról is, hogy a klini-
kai vizsgálati eredményeket és a ráfordí-
tásokat összhangba kellene hozni. Most
az egészségbiztosító a gyártónak a szerrel
kapcsolatos ígéreteit „árazza be” amikor
befogadja az új terméket. Ezzel szemben
a jövôben akkor fizetünk, ha a gyógyszer
valóban hozza azt az egészségnyereséget,
amit a gyártó ígért.
– Hogyan?
– Megosztjuk a kockázatot, mert ahol a
gyakorlati terápia eredménye jelentôs
mértékben eltérhet a kontrollált körül-
mények között mért klinikai hatékony-
ságtól, ott nem viselheti a pénzügyi
következményeket egyedül a finan
szírozó. Ezért a jövôben az OEP beteg
regisztereken keresztül nyomon követi
nyolc termék hatékonyságát. A kezelô
centrumokban az orvosok rendelkezésé-
re áll majd egy program, amelynek se-
gítségével rögzíthetik az ehhez szüksé-
ges adatokat.
– Ez növeli az orvosok adminisztrációs
terheit; lesz valamilyen ösztönzô eleme is
a programnak?
– Pénzbeli ösztönzést erre nem tudunk
adni, de az orvos megkapja a progra-
mot, rendelheti a szóban forgó készít-
ményeket, az összegyûlt adatokból pe-
dig késôbb profitálhat. Elképzelhetet
lennek tartom, hogy ne legyen kellôen
ösztönzô az orvosnak, ha visszajelzést
kap arról, milyen az eredménye a mun-
kájának. Fontos, hogy nem a gyógyító-
kat akarjuk minôsíteni, hanem a szer-
rôl gyûjtünk információt. A beteget
nem kell többet vizsgálni, mint amen�-
nyit a kezeléshez amúgy is szükséges,
csak azt kérjük, hogy a leletek ered-
ményeit rögzítsék egy elektronikus fe-
lületen. Egyébként egy ilyen példa
értékû rendszer már évek óta mûködik
a gyermekonkológiában.
– Hogyan lesz ebbôl a finanszírozó és a
gyártó között kockázatmegosztás?
– A terápia eredményességének mérése
vezet el ehhez, hiszen egy új szerrôl ki-
derülhet, hogy a gyakorlatban nem hozza
azokat az eredményeket, amelyek a kli-
nikai vizsgálatok alapján, a befogadáskor
várhatóak voltak. Ha például a csontrit-
kulás mérséklésére használatos szerrôl
azt állítják: kevesebb lesz
a törés, és mondjuk, há-
rom éven belül mégis tö-
rik a csont, akkor a gyártó
visszafizet a támogatás-
ból, illetve finanszíroz-
nia kell a törések keze-
lésének költségeit. Tény,
hogy ilyen kockázatmeg-
osztás nem alkalmazható
valamennyi termékkörre,
például a magas vérnyo-
más gyógyszereire, mert
ez utóbbiaknál sokféle
paraméter befolyásolhat-
ja, hogy hozza-e az adott
termék az elvárható terá-
piás hatást. Elsô körben
a nagyon drága terápiák
esetében vezetjük be.
– Miért éri ez meg a gyár
tóknak?
– Hadd hozzak fel egy pél-
dát: egy nemrég piacra ke-
rült új szer a gyakorlatban
a betegek felénél nagyon
hatékonynak bizonyult,
míg a másik csoportban
semmilyen javulást nem
hozott. Erre a gyártó el-
kezdte vizsgálni éppen a
betegregiszterek alapján
a finom részleteket, és az
derült ki, hogy az eltérést
egy génkülönbség okozza. A gyártó azóta
pontosított, és az általa meghatározott pa-
raméterek mentén egészen biztos lehet
abban, hogy a terméke hozza azt az elvár-
ható egészségnyereséget, amit állít róla.
– Azért az, hogy kinél mi és hogyan hat,
sok mindenen múlik. Sok vita lehet az el
számolásnál…