Page 13 - MT 3

Basic HTML Version

Praxismenedzsment | 13
Aktuális
2012. 1. szám
Pergő Margit
, a Települési Önkormány-
zatok Országos Szövetségének (TÖOSZ)
egészségügyi tanácsnoka, a Veszprém
megyei Berhida polgármestere viszont
úgy látja, hogy „a jogalkotók minden fe-
lelősséget az önkormányzatok vállára
raknak, mindenről a településeknek kell
gondoskodniuk, ezért az orvosok is job-
ban tudják érvényesíteni az érdekeiket.
A települések, különösen a falvak, ki-
szolgáltatott helyzetben vannak, hiszen
a községekben örülnek, ha valaki egyál-
talán még elvállalja a praxist, s ezt az or-
vosok is tudják.”
Egységesítették a szerződések
kereteit
Bár – érthető módon – mindenki a sa-
ját oldaláról szemléli a kérdést, abban
egyetértenek, hogy egy országosan egy-
ségesebb szabályozás sok vitának elejét
veheti, s átláthatóbb viszonyokat teremt-
het. Ennek elérésére törekedett a Kas�-
szaorvosi Szervezet is, amely – miként
arról
dr. Borsi Éva
elnök, a Csongrád
megyei Sándorfalván praktizáló házior-
vos beszámol – javaslatokat fogalmazott
meg a szerződések tartalmi követelmé-
nyeit illetően. Felvetéseik egy részét vi-
szont is látták a jogszabályban: az önál-
ló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi
II. törvény módosítása 2012. január 1-től
ugyanis immár rögzíti azokat a minimá-
lis feltételeket, amelyeknél többet igen,
kevesebbet viszont nem tartalmazhat a
feladatellátási szerződés.
A praxisjoggal rendelkező háziorvos
és az adott praxisjoggal érintett telepü-
lési önkormányzat közötti feladatellátá-
si szerződésnek az év eleje óta minimá-
lisan tartalmaznia kell a felek megneve-
zését, a személyes ellátásra kötelezett
orvos megnevezésével, a praxisjoggal
érintett körzetnek és a felek kötelezett-
ségeinek meghatározását, ideértve a te-
lepülési önkormányzatnak a fenntartás-
hoz történő hozzájárulására vonatko-
zó szabályokat. Továbbá rögzíteni kell
a rendelési időt, az ügyeletben törté-
nő részvételre és a helyettesítésre, vala-
mint az ellátás nyújtásában részt vevő
egészségügyi szakdolgozókra vonatko-
zó rendelkezéseket, a szerződés idő-
tartamát, a felmondásra, a kártérítésre,
illetve a kártalanításra vonatkozó kité-
teleket.
– Már ez is előrelépés a korábbiakhoz
képest, hogy jogszabályi szinten előír-
ták a szerződések tartalmát – értékeli
a fejleményeket Borsi Éva, majd rögtön
hozzáteszi: ez még ugyanakkor kevés
ahhoz, hogy esélyegyenlőségről lehes-
sen beszélni, hiszen a megszabott kere-
teket sokféleképpen fel lehet tölteni.
Elvárások és kötelezettségek
– Miután eltérő feltételek között, de
minden praxisban ugyanazt a mun-
kát végzik a kollégák, a másik olda-
lon pedig az önkormányzati törvény is
ugyanúgy vonatkozik minden helyha-
tóságra, a mainál egyenlőbb munkafel-
tételeket kellene teremteni – jelenti ki
Borsi Éva.
– A legnagyobb gond, hogy a kilencve-
nes évek elején az önkormányzatok által
ingyenesen, ugyanakkor profilkötötten
megkapott ingatlanvagyont kezdetben
térítésmentesen az orvos rendelkezésére
kellett bocsátani, de ez a passzus később
kikerült a törvényből. Ma tudok olyan
dél-alföldi faluról, amit azért hagyott ott
a doktor, mert a képviselő-testület havi
70 ezer forintot kért volna a rendelőért.
Arra is vannak példák, hogy egy ma-
gánbefektető által épített egészségház-
ba kényszerítik be a háziorvost, miután
az önkormányzat a beruházásért cseré-
be vállalta, hogy minden egészségügyi
szolgáltatást évtizedeken át ott fog nyúj-
tani, ám ennek terheit igyekszik az or-
vos vállalkozására áthárítani. A saját
rendelőt épített kollégák kisebbségben
vannak, nekik viszont az e rendelőkre is
kivethető építményadó miatt emelkedett
A feladatellátási szerződés legrövidebb időtartama öt év, s azt a
feladatot ellátó háziorvosi szolgáltató is megkötheti. A települési
önkormányzat a feladatellátási szerződést – indoklással – akkor
mondhatja fel, ha a háziorvos a szerződésben vállalt kötelezettsé­
geit írásbeli felszólítás ellenére sem teljesíti, vagy folytatólagosan
megszegi a jogszabályban foglalt működésre vonatkozó előíráso­
kat, illetve az egészségügyi tevékenység végzésére való jogosult­
ságát bármely okból elveszti. A feladatellátási szerződésben hat
hónapnál rövidebb felmondási idő nem határozható meg. A jog­
szabály kimondja, hogy körzetmódosítás miatt bekövetkezett, a
háziorvost ért kár esetén a települési önkormányzat kártalanítási
kötelezettséggel tartozik, amelynek megállapításánál figyelembe
kell venni a háziorvosi szolgáltató által a finanszírozása kere­té­
ben kapott egy éves összeget.
A feladatellátási szerződésről