Interjú
2
2011.
december
5.
M
edical
T
ribune
adott összes támogatás mértékét a
7 legnagyobb importôr azonos ada-
taival (a két csoport hasonló for-
galmat képvisel). Tavalyi, 2010-es
adatokkal számolva azt mondhat-
juk: ha egy adott gyógyszerre 100
forintot fizetett támogatásként az
OEP, akkor egy magyarországi
gyártó e termék elôállításakor 126
forintnyi adót és járulékot fizetett
be az államnak. Ezzel szemben
egy importôrnek ugyanez csupán
30 forintjába került. Ez azt jelenti,
hogy ha ugyanazt a molekulát
importáljuk, az az államnak 70
forint kiadást, ha Magyarországon
gyártjuk, 26 forint bevételt jelent!
n
Nem lennének eredményeseb-
bek, ha nem két féllel, hanem
kizárólag a Nemzetgazdasági
Minisztériummal tárgyalnának?
– A kormányzati szereposztás
szerint a NEFMI-nek az a fel-
adata, hogy a gyógyszerkassza és
az egészségügy kiadásait vissza-
fogják. Nem feltétlenül az ön által
javasolt út lenne az üdvözítô. Az
ipar és a különbözô minisztériu-
mok közötti egyeztetésben látom
a megoldást.
n
Mit gondol, 2012mit hoz az ipar-
nak? Mi lesz 5–10 év múlva?
– Szeretném azt hinni, hogy
elôbb-utóbb belátjuk: az egész
ségügybôl nem szabad több pénzt
kivonni. Azzal már elégedett len-
nék, ha jövôre legalább stabilizál-
nánk a jelenlegi gazdasági álla-
potot, és elindulna a szerkezeti
átalakítás. Szeretném azt hinni,
hogy a gazdasági válság nem évti-
zedes, hanem legfeljebb 1–2 éves
probléma. Arra kell koncentrál
nunk, hogy óvjuk és védjük
azt, ami Magyarországon jó és
mûködik – márpedig a magyaror-
szági gyógyszergyártás, az iparági
K+F tevékenység elôremutató.
n
Életrajzát olvasva úgy láttam,
nem idôzik túl hosszan egy-egy
országban; mennyi ideig marad?
– Nem rövid távra gondoltam,
amikor elfogadtam ezt a pozí-
ciót. A Teva az ország legna-
gyobb gyógyszerellátója, illetve
az egyik legnagyobb exportôre, és
én hiszek az erônkben. Nem vár-
ható, hogy a jövôben hatalmas
blockbusterek születnek. A világ
élvonala a célzott biológiai terá-
piák irányába megy, ezen a téren
mi is aktívak vagyunk. Kutatunk,
fejlesztünk, arra törekszünk, hogy
minél több innovatív termékünk
legyen. Gobális célkitûzésünk,
hogy 2015-re a portfóliónak több
mint negyede innovatív készít-
mény legyen. Jelenleg is a világ leg-
nagyobb generikus cége vagyunk,
de több terápiás csoportban már
innovatív készítményeinkkel is
vezetünk. Ez egy innovatív-generi-
kus cég, amelynekMagyaroszág az
egyik legnagyobb kutató-fejlesztô,
gyártó és kereskedelmi központja.
Ezzel a lehetôséggel élnünk kell.
Tinnyei Mária
ink szerint – hacsak nem történik
valami drámai változás – egy-két
éven belül 10 ezer alá csökkenhet
az iparban dolgozók száma.
n
Van információja arról, hogy
jövôre a K+F kedvezményt
milyen formában vehetik
igénybe a szektor vállalatai?
– Azt már tudjuk, hogy nem
a jelenlegi rendszert fogja a kor-
mány fenntartani.
n
Egyelôre azt kommunikálják,
hogy nem az E-Alapból finan-
szírozzák, hanem valamilyen
más büdzsé terhére fizetnék ki.
– Az E-Alap valóban túlterhelt.
Ha adódik alternatív megoldás,
annak mi is örülünk. A világ nagy
gyógyszergyártói, az USA, Svájc
és Kína is meglehetôsen protek-
cionista módon védik a saját ipa-
rukat. Magyarországon nem ez
a helyzet. A Széll Kálmán Terv
eddigi kiadáscsökkentô intézke-
dései nagyjából csak a lejárt sza-
badalmú gyógyszereket érintették
– ez azt eredményezte, hogy az
összes megtakarításnak több mint
a felét a négy nagy magyarországi
gyártó fizette. Mindez nem tûnik
iparbarát politikának.
n
Versenyhátrányba kerültünk.
– Ahhoz, hogy egy vállalat ide-
telepítse gyártói-kutatói kapacitá-
sának egy részét, a magyarországi
gyógyszerforgalmazást valami-
lyen szinten profitábilissá kell
tenni. Egy svájci, amerikai vagy
izraeli központban elsôsorban
ezt fogják nézni. Jelenleg ebbôl
a szempontból Magyarország
versenyképessége nem mutat túl
kedvezô képet. A tárgyalások
során a leghatásosabb érvünk
az, hogy itt volt és talán még van
egy nagy hagyománnyal bíró,
sok évtizedes kutatóipar és kép-
zett szakembergárda. Egy vállalat
azonban a beruházási döntések
során mindig nézi az adott ország
gyógyszerpiacát is.
n
Mit gondol, miért van az, hogy
a közvélemény ellenszenve mel-
lett a kormányzat sem túl ipar-
barát?
– Nem tudom, de úgy gondolom,
ez nem érzelmi kérdés. A nemzet-
gazdaság érdekeit kell figyelembe
venni. Csak a felületes szemlélô
gondolhatja azt, hogy sok és drága
gyógyszert fogyasztunk. Objektív
OECD adatok bizonyítják, hogy
ennek épp az ellenkezôje igaz. Ma
Magyarországon a gyógyszeripar
hatalmas exportot termel, tavaly
ez több mint 650 milliárd forint
volt. Több mint 14000 embernek
ad munkát, és rengeteg hozzáadott
értéket teremt a kutatás-fejlesztési
aktivitásokonkeresztül – ezt védeni,
óvni kellene. Nagyon érdekes az
az adatsor, amelyet úgy nyertünk,
hogy összevetettük a Magyaror-
szágon kutató-fejlesztô-gyártó
MAGYOSZ-vállalatok járulékbe-
fizetéseit, illetve a gyógyszereikre
Csakhogy akkor sem lehet belôle
referenciakészítmény, ha a második
körben a gyártó árat csökkent, sôt
a közgyógylistára sem kerülhet fel.
Nekünk is van olyan termékünk,
melynek levittük az árát a referen-
ciakészítményére, vagy akár az alá,
ám a biztosító számunkra már 15
százalékkal kevesebb támogatást
nyújt. Vagyis, ha a hatályos szabá-
lyok szerint elôírjuk az orvosnak
vagy a patikusnak, hogy a referen-
cialistán lévô szert írja fel, illetve
adja ki a patikában, akkor ezzel
lényegében arra bátorítjuk ôket,
hogy a biztosítónak többe kerülô
referenciakészítményt részesítsék
elônyben, ne pedig azt, amellyel 15
százalékot spórolhatna az állam.
Neméppenköltséghatékonymegol-
dás; nem is értem, miért kell kizárni
a második körben, az árcsökken-
tés után a közgyógylistára kerülés
lehetôségét.
n
Gondolom ez a hiba orvosolható.
A MAGYOSZ mit tett azért,
hogy változzon a helyzet?
– Még a rendelet életbelépése
elôtt felhívtuk a jogalkotók figyel-
mét erre a logikai hibára. Ter-
mészetesen ebben az esetben is
a szokásos egy-két munkanapos
határidôvel kellett megtennünk
észrevételeinket.
n
Külsô szemlélôként úgy tûnik,
hogy a Nemzeti Erôforrás
Minisztérium szakértôi belefá-
radtak a nemzetgazdasági tár-
cával folytatott csatába.
– Ebbôl a szempontból nosz-
talgiával gondolok Kínára, ami
most a legutolsó, legfrissebb élmé-
nyem. Hihetetlen az az energia,
az az optimizmus, ami a keleti
emberekbôl árad. Sokszor nem
feltétlenül párosul szaktudással és
tapasztalattal, de hatalmas az ott
érzékelhetô energiaszint.
n
Ha egy tízes skálán tízesnek
minôsítjük a kínai emberek
hozzáállását, akkor milyen osz-
tályzatot adna az egészségügy-
ben dolgozóknak?
– Legfeljebb hármas-négyest. De
ez nem rajtuk múlik, az alulfinan-
szírozott rendszer szüli ezt. Ahogy
a középiskolai történelemtanárom
mondta: „éhes gyomorral him-
nuszt sem lehet énekelni...”
n
Ez a minôsítés igaz a gyógyszer-
iparra is?
– Az iparban dolgozók elköte-
lezettsége egy kicsit erôsebb, így
nekik négyest adnék. A gyógy-
szeriparban dolgozók eddig elônyt
élveztek, jövedelmi helyzetük jobb
volt. De ma már ez is változik: az
extraadók, a barátságtalan kör-
nyezet miatt az iparban jelentôs
a leépítés: már idén 800–1000
embert vesztettünk; 2007-ben – a
gyógyszergazdaságossági törvény
hatályba lépése elôtt – még 17–18
ezer ember dolgozott a magyaror-
szági gyógyszergyártásban, most
ez a szám 14 ezer körüli. Becslése-
Gondolhatunk akár a gyógysze-
rekre is, így a társadalombiztosí-
tási támogatásban nem részesülô
készítmények elérhetôvé válhat-
nának, még ha csak egy bizo-
nyos réteg számára is.
– El kell döntenünk, mi az,
amit a magyar egészségügy meg-
engedhet magának, a magasabb
szintû szolgáltatásokat pedig meg
kell fizettetni akár egyénileg, akár
extra biztosításokon keresztül.
A magyar társadalmat felnôttként
kell kezelni. Ma már mindenki
tudja, hogy semmi sincs ingyen.
Egy adott szintre elég az adókból
begyûjtött pénz, ha jobbat vagy
többet akarok, meg kell fizetni.
n
Arra nem gondoltak, hogy meg-
vizsgálják ennek a lehetôségét,
akár a biztosítótársaságokkal
közösen?
– Ennek kezdeményezése nem
a gyógyszergyártók feladata.
Valószínûleg nem is a biztosítóké,
hanem a kormányzaté.
Természetesen szívesen
együttmûködünk egy
koncepció kidolgozásá-
ban, ha bárki kíváncsi a
véleményünkre.
n
De ez az önök érdeke
is. Nem biztos, hogy egy
üzleti biztosítónak ez
valaha is eszébe jut.
– Dehogynem, hiszen
ez nekik is piac. Ehhez
azonban kormányzati
szándék szükséges. Mivel
a gyógyszerár-támoga-
tás állami monopólium,
így ezt a kaput nekik kell
kinyitniuk. Rajtuk múlik,
hagyják-e, hogy pénz ára-
moljon az egészségügybe.
Jelenleg csak pénzkivo-
nás zajlik, pedig épp hogy
„infúzióra” szorulna az
ágazat. Az Új Széchenyi
Tervben lehetséges kitö-
rési pontként aposztro-
fálták az egészségipart, ám ennek
az elméleti megközelítésnek jelen-
leg épp az ellenkezôje történik; a
gyógyszerkiadások a költségvetés-
nek csupán 2,1 százalékát teszik ki,
a Széll Kálmán Tervben meghatá-
rozott megtakarításnak azonban 15
százaléka a gyógyszerkasszát érinti.
A jelenlegi gyógyszerár-támoga-
tási rendszerben van néhány furcsa
elem. Csak egyetlen konkrétumot
említenék: ha egy gyártó nem tudja
az elsô körben levinni készítményé-
nek árát a majdani referenciaárra –
megjegyzem, a vaklicitnek pont az a
lényege, hogy nem tudjuk, a másik
milyen áron kínálja a készítményét
–, akkor a termék nem kerülhet be
a preferált készítmények körébe.
n
Az elmúlt 18 évben számos hazai
és nemzetközi gyógyszeripari
pozíciót töltött be. Nem bánta
meg, hogy hazajött?
– Nem. Bár az összes kontinen-
sen dolgoztam, és majdnem mind-
egyiken éltem, a szívem mindig
haza húzott.
n
Melyik országban voltak a leg-
optimálisabbak a munkakörül-
mények?
– A leghatékonyabban az Ameri-
kai Egyesült Államokban lehet dol-
gozni, ott hagyják, hogy a gyógy-
szeripar önmagát szabályozza.
A legirigylésreméltóbb, hogy az
USA-ban nem csupán mint ki
adásra, épp ellenkezôleg, bevételi
forrásként tekintenek az egész-
ségügyre, úgy, mint értékteremtô
iparágra – és ez nagy dolog. De
azért tegyük hozzá, hogy ezt a
fajta szemléletet korlátok nélkül
még Amerika sem engedheti meg
magának. Nem véletlen, hogy ott
(is) válságban van az egészségügy;
a biztosítók minél elegánsabb cso-
magokat kínálnak ügyfeleiknek,
ezzel próbálnak több privát tôkét
bevonni. A finanszírozók termé-
szetesen igyekeznek megfogni a
kiadásokat, de az Államokban az
ügyfelek elégedettségére komoly
hangsúlyt fektetnek. Ennek meg
is van az eredménye, hiszen az
emberek bíznak az egészségügy-
ben, minôségi elvárásaik vannak,
megkövetelik a magas színvonalú
ellátást, és az extra ellátásért haj-
landóak többet fizetni.
n
Adja magát a kérdés: ön szerint
maMagyarországon van létjogo-
sultsága a magánbiztosítóknak?
Nem szabad tovább tekerni a srófot, mert átléptük a tûrô
képességünk határát – véli
Szabó László
, a Magyarországi
Gyógyszergyártók Országos Szövetségének alelnöke. Magyar
országot nem lehet kizárólag önmagában szemlélni, lehetôsé
geinket a világgazdaság befolyásolja. A magyarországi gyógy
szergyártók helyzetérôl faggattuk a a TEVA vezérigazgatóját.
„Éhes gyomorral himnuszt sem lehet énekelni...”
Energia, optimizmus és szaktudás