2011. 1. szám
Interjú
4 | Praxismenedzsment
– Nem bánta meg, hogy otthagyta a praxi
sát? Ha újra kezdhetné, igent mondana a
kabinetfônöki pozícióra?
– Nem döntenék másként, igyekszem
mindig alaposan megfontolni a lépései-
met, így ha azt kérdezné, hogy ismét or-
vos, sôt háziorvos lennék-e, a válaszom
arra is igen lenne. Szerettem a hivatásom,
szép szakma. Kevés olyan orvosi diszcip-
lína létezik, ahol az orvost ilyen mérték-
ben megtisztelik a betegek a bizalmukkal,
s különleges élmény, amikor egész csalá-
dokat gyógyít az ember. A háziorvoslás a
frontharc része, ha baj van, először hoz-
zánk fordulnak a betegek. Fárasztó, de
nagyon inspiráló az a tény is, hogy mu-
száj haladni a tudománnyal. Fontos, hogy
kellô józansággal, távolságtartással, még-
is kellô innovációval közelítsünk egy-egy
új kezelési mód, illetve
gyógyszeres terápia felé.
A praxisom területén élő
betegeim zöme a munká-
ja vagy az életmódja miatt
rizikócsoportba tartozott.
Sikerként éltem meg, ha
rá tudtam venni egy-egy
beteget arra, hogy változ-
tasson az életén.
– Azért ennek a hivatás
nak is vannak árnyol
dalai.
– Ez egy nehéz munka,
állandó készenlétet je-
lent. A folyamatos ren-
delkezésre állás miatt ko-
moly szervezôképességre
van szükség ahhoz, hogy
az embernek a családja
vagy akár az éjszakája is
egyben maradjon. Nem
túl felemelô, hogy az ese-
tek egy jelentôs része mi-
att kissé monotonná tud
válni a gyógyítás, ugyan-
akkor észre kell venni azt
a kb. 20-ból 1 esetet, amit
nem a napi rutin szerint
kell ellátni. Tény az is,
hogy a háziorvosok, az
alapellátásban dolgozók egészségügyön
belüli elfogadottsága még távol áll az ide-
álistól, nem ritka, amikor egy-egy kórházi
osztályon a háziorvosnak harcolnia kell
a presztizséért. Ennek nyilván történel-
mi háttere is van, de a betegek érdekében
muszáj kommunikálni az egészségügyi
ellátórendszer másféle résztvevôivel, ami
nem mindig könnyû. Egy gyógyszerbeál-
lításnál például a háziorvosnak mások a
szempontjai, mint a fekvôbeteg-ellátás-
ban dolgozó kollégáknak, hiszen a nyu-
galmas kórházi körülmények között be-
állított gyógyszer egészen másképp hat a
zaklatott hétköznapokban.
– Talán nem tévedek nagyot mikor úgy vé
lem, hogy a lehetôség kapujához érve azt
érezte: eljött az idô, sokat tehet az ágaza
tért és ezen belül saját hivatásáért is.
– Világmegváltó gondolataim nem vol-
tak, és inkább a feladatban rejlô lehetô-
séget láttam, mint bármi mást. A háttér-
ben évek óta zajlott egy felkészülés, s az
alapellátással kapcsolatos elképzeléseket
én fogtam össze. Eredménynek tartom,
hogy sikerült a kormányzati köztudatba
emelni: az alapellátás megerôsítése az át-
alakulás és a hatékonyabb egészségügyi
rendszer záloga. Aki kívülrôl érkezik, na-
gyon egyszerûnek véli a döntési folyama-
tokat, aztán az államigazgatás gépezetébe
kerülve látja, hogy itt-ott csikorognak a fo-
gaskerekek, nem mindig sikerül kienged-
ni a kéziféket vagy megtalálni a helyes
sebességfokozatot. Szerettem volna ennél
jelentôsebb eredményeket elérni. Ráfog-
hatjuk a külsô környezetre is, de bizto-
san mi is hibáztunk, hogy nem sikerült
az eredeti elképzeléseink szerinti ütemet
tartani, mégis ezzel együtt azt mondom,
haladunk.
– A jövô évi költségvetési sorokat nézve a
lehetôségek nagyon korlátozottak, ehhez
képest eddig nagy volt a csönd.
– Az utóbbit nem a saját sikeremnek tu-
dom be, sokkal inkább a háziorvosok tü-
relmének. Tisztában vannak vele, érzé-
kelik, hogy közülük jöttem, semmi nem
változott meg, mióta a hivatalba léptem.
„Tudom, mik egy háziorvos problémái, tudom, mirôl beszélnek”
Nehéz pálya, de gyönyörû szép
Nem voltak világmeg
váltó gondolatai, a fel
adatban rejlő lehetőség
izgatta a fantáziáját az
Egészségügyért Felelős
Államtitkár kabinet
főnökének,
Beneda
Attilá
nak, mikor szte
toszkópját aktatáskára
cserélte. Az alapellátás
jövőjéről, a csikorgó
fogaskerekekről, pénzről,
reményről és a való
ságról faggattuk a hiva
tásának időszakosan
búcsút intő háziorvost.