Praxismenedzsment | 35
Terápiamenedzsment
2011. 1. szám
• közérdekű célból, illetve közfeladatot
ellátó szervek hatáskörükbe tartozó fel-
adat ellátása céljából, jogszabályban fog-
lalt külön feltételek fennállása esetén jo-
gosultak hozzáférni betegadathoz;
• harmadik személy (így például a
program szervezője, gyártó, forgalmazó,
ezek megbízottja stb.) esetén a betegtől
előzetes, írásbeli hozzájárulást szükséges
beszerezni;
• a beteg a rá vonatkozó adatait jogo-
sult megismerni, és orvosától tájékozta-
tást kérhet adatainak kezeléséről.
6. Díjazás
Jogszerű feladatellátásáért az orvos a tel-
jesítéssel arányos díjazásra lehet jogosult,
kivéve ha önkéntesen úgy dönt, hogy a
program sikeres megvalósításához tár-
sadalmi felelősségvállalása jeléül bár-
milyen ellenszolgáltatás, illetve anyagi
előny nélkül járul hozzá.
Ha a felek úgy döntenek, hogy az or-
vos a feladatellátásért bármilyen módon
– akár pénzben, akár természetben – díja-
zást kap, akkor fontos a következők szem
előtt tartása. Ahhoz, hogy utóbb egyértel-
műen bizonyítani lehessen, hogy a felek
egyenrangú és a felek számára kölcsönös
előnyökkel járó szerződést kívántak köt-
ni, fontos, hogy az orvost az általa nyúj-
tott teljesítéssel arányos mértékű díjazás
illesse meg. Mindenképpen kerülendő a
feladatok jellegéhez mérten feltűnően ki-
magasló díjazás kikötése a szerződésben.
7. Etikai szempontok
A hatályos rendtartás kötelező magatar-
tási szabályokat tartalmaz az egészség-
ügyi dolgozókra nézve. A programokra
vonatkozó szerződések teljesítése során
is figyelemmel kell lenniük a rendtartás-
ban foglalt valamennyi etikai normára,
így különösen, de nem kizárólag az aláb-
bi előírásokra:
• Az orvos nem élhet vissza a terápiás
kapcsolattal semmilyen üzleti kapcsolat
létesítése érdekében.
• Ha az orvosnak anyagi vagy szemé-
lyes érdekeltsége van olyan egészségügyi
szolgáltatóban, nem konvencionális ellá-
tóban, gyógyszertárban vagy más szerve-
zetben, ahová betegeket utal, köteles ér-
dekeltségéről tájékoztatni a beteget.
• Az orvos nem fogadhat el, nem ajánl-
hat vagy adhat közvetítési díjat vagy bár-
mely más előnyt konzultációra vagy ke-
zelésre utalásért.
• Nem létesíthet betegével olyan köz-
vetlen vagy közvetett kereskedelmi kap-
csolatot, amely a beteget kiszolgáltatott
helyzetbe hozza, illetve az orvos szakmai
elfogulatlanságát befolyásolhatja.
Cikkünkben igyekeztünk átfogó ké-
pet adni a fenti programokkal összefüg-
gésben az orvosok által kötendő szer-
ződésekről, bemutatni mindazokat a
szempontokat, melyeknek jogi jelentő-
ségük van vagy lehet az ilyen szerződé-
ses viszonyban. A cikkben említettek a
komplex és meglehetősen összetett jogi
hátterű programok általunk kiragadott
és leegyszerűsített elemei, ám minden-
képpen jelezhetik, hogy az orvos mi-
lyen kihívásokkal szembesül, ha ilyen
jellegű programokban kíván közremű-
ködni.
Végezetül egy jogász orvosoknak szánt
receptje a következő: ha nem biztos a
dolgában, a kockázatok és mellékhatá-
sok elkerülése érdekében kérdezze meg
jogászát...
Dr. Ádler Dóra,
irodavezető ügyvéd
Az Ádler Ügyvédi Iroda
a komplex gyógyszer-promóciós
és egyéb terápiás-hatékonyságot
szolgáló programok megbízható
jogi támogatója.
Több, mint amit megszokott
www.dradler.hu
Dr. Ádler Dóra
, jogász-közgaz
dász, az Ádler Ügyvédi Iroda
vezető ügyvédje. 2007 óta fog
lalkozik gyógyszer- és egész
ségügyi jogi kérdések megoldá
sával, így különösen a terápia
menedzsment és az ehhez
kapcsolódó kezdeményezések
gyakorlati megvalósításával,
terápiatámogató programok
jogi ügyeivel, a gyógyszer
forgalmazás és rendelés,
az orvostudományi kutatások,
valamint a gyógyszerpromóció
jogi vonatkozásaival.