Basic HTML Version
2012. 1. szám
Kommunikáció
42 | Praxismenedzsment
A
kommunikáció eszköz le-
het a gyógyítás hatékony-
ságában – ám nem min-
den orvos tud megfelelôen élni
vele. Gyakorlott klinikusok sze-
rint „a jó anamnézis fél diagnó-
zis”. A kommunikációs vizsgála-
tok megerôsítik ezt a nézetet, sôt,
ezek szerint a diagnózis felállítá-
sához szükséges információk 60–
80 százalékát az anamnézis már
tartalmazza. Ugyanezen vizsgá-
latok szerint azonban ezeknek
az információknak az orvosok az
anamnézis felvétele során átlago-
san csak a felét ismerik meg.
Ennek egyik oka, hogy gyorsan
félbeszakítják a betegeket. Egy
vizsgálat szerint az orvosok átla-
gosan 18 másodperc után leállít-
ják a panaszaikat sorolni kezdô
pácienseket. Ezt követôen a leg-
több orvos átveszi a beszélgetés
irányítását – ennek következté-
ben a (felmérésben részt vevô) pácien-
sek panaszaik több mint felét egyáltalán
nem tudták elmondani.
A gyors félbeszakítás összefügg azzal a
gyakori, de téves hiedelemmel is, misze-
rint az elsôként említett panasz a beteg
legfôbb problémája. A vizsgálatok sem-
miféle összefüggést nem tártak fel a pa-
naszok sorrendje és ezek fontossága kö-
zött. Sôt: néha a legfontosabb panaszokat
a beteg mondandója végére hagyja. Ez az
ún. ajtókilincs jelenség: a beteg elindulás
elôtt, szinte az ajtóban állva hozza szóba
azt a problémáját, amelyrôl eddig félt be-
szélni.
A beteg érzései, félelmei vagy akár a be-
tegségével kapcsolatos elképzelései ritkán
kapnak teret az orvosi beszélgetésekben.
Ha mindezt figyelmen kívül hagyják, az
nem csupán elégedetlenséget szülhet, ha-
nem az együttmûködés hiányát is ered-
ményezheti. Amíg nem ismerjük a beteg
saját elképzelését arról, hogy mit gondol a
panaszairól, a betegségérôl, addig fennáll
a veszélye, hogy a beteg ezekhez ragasz-
kodik az orvosi diagnózis helyett, hiszen
ez utóbbinak a megalapozottságát (infor-
mációk hiányában) nem érti, saját elkép-
zeléseit pedig az orvos (aki ezeket nem is
ismeri) nem cáfolta meg.
Az információk, a tájékoztatás hiányos-
sága maga is gyakori probléma. Amerikai
belgyógyászok körében végzett felmérés
szerint a betegek tájékoztatására szánt
idô a találkozás teljes idôtartamának csu-
pán 5 százaléka volt.
A páciensek azonban az így kapott in-
formációkat sem feltétlenül értik meg (pl.
a számukra ismeretlen szakkifejezések
használata miatt), de ha megértik, akkor
sem biztos, hogy képesek megjegyezni.
A rövid távú memória befogadóképessé-
ge egészséges embereknél is szûkös (átla-
gosan 7 információegység), a betegséggel,
az orvosi vizsgálattal gyakran együtt járó
szorongás pedig még tovább rontja a meg-
jegyzés hatékonyságát. Sok beteg így már
az orvosi rendelô ajtaján kilépve sem tud
mindenre visszaemlékezni abból, amit
orvosa mondott neki – márpedig amire
nem emlékszik, azt értelemszerûen be-
tartani sem fogja.
Az anamnézis felvételének leghatéko-
nyabb kommunikációs módszere az úgy-
Orvosi kommunikáció: a mindennapi gyógymód
Hétköznapi hibák
Miközben az orvosok
általában igen
csekélynek vélik azon
betegeik arányát, akik
nem mûködnek velük
együtt, a vizsgálatok
más képet mutatnak:
betegeik az esetek
20–30 százalékában
nem veszik be még
az akut tünetekre
– pl. fájdalomra, lázra –
felírt gyógyszereket
sem (a krónikus beteg-
ségekben ez az arány
még magasabb).
Hozzávetôleg 40–50
százalékuk nem tartja
be a gyógyszerek ada-
golására vonatkozó
elôírásokat,
60–70 százalékuk
pedig figyelmen kívül
hagyja az életmódra
vonatkozó orvosi
utasításokat.